zoi
Főkertész
Naplómban már megrebbentettem, most nyitottam egy új topikot a bútornak, amit készítettem. Megosztanám az elkészülésének menetét, hátha valaki kedvet kap ilyesmihez, ha esetleg kérdés merül fel, szívesen válaszolok.
Az ötletet egy barátomtól merítettem, aki hajópadlóból készített egy komódot. Mikor megláttam, már nem volt meg az akváriumom, de tudtam, ha egy új lesz készülőben akkor ilyesmi bútor kerül majd alá. Készítettem egy gyors telefonos képet róla, ekkor szinte még tervben sem volt az új akvárium:
Remélem nem haragszik meg, hogy megosztottam.
Amikor kilátásba került, hogy bútort készítsek, elkezdtem nézelődni a neten, és találtam egy képet, ami nagyon megtetszett. A különbség a barát bútora és a kép között az volt, hogy a netes képen vízszintesen állnak a deszkák:
Valami ehhez hasonlót szerettem volna megvalósítani.
Következett a kalkuláció, tervezés, miből, mennyit, hogyan kéne. Egy asztalos jó lett volna, ha akad az ismeretségi körömben, ennek híján maradt a józan paraszti, meg a menet közben való okoskodás. Szerencsére egy barát (aki mellesleg a fenti komódot készítette) felajánlotta, hogy készítsük nála a bútort. Nem nagyon akartam zavarni, meg rabolni az idejét, azt terveztem, hogy nála csak levágjuk méretre a léceket, deszkákat, és majd otthon összedobom egymagam. Senki ne essen neki ilyesminek egyedül!!! Nem tudom milyen lehet az, de azt igen, hogy még mindig a lábakat pakolásznám egymáshoz, ha nem segítenek a barátaim. Közel sem volt olyan egyszerű, mint ahogy én azt elgondoltam.
A nagy tervezés után következett az anyagbeszerzés. Gyalult lécek, és a hajópadló. Megvolt a szükséges terv, úgyhogy már csak a tettek mezejére kellett lépni.
Az elképzelés (sose tudtam rajzolni, de a rácsok segítettek):
Aki esetleg valami neves gyártó bútorával való hasonlóságot vél felfedezni, az csak a véletlen műve lehet
. Nemtom én honnan vettem az ötletet...
Az egyik délután elmentünk az anyagért, és másnap méretre vágtuk a hajópadlót. Annak a hétnek a végén pedig elérkezett az összeállítás.
Vágjuk a dészkákat ezerrel. Én vágtam mindent, mivel az egyik cimbora volt olyan jó, és bedugta a hüvelykujját a szalagcsiszolóba a munkahelyén, hogy ezzel kihúzza magát a munka alól. Jó csúnya munkát végzett a körmével, elhihetitek. A kézi cirkula nagy segítség volt, mert kézi fűrésszel a mai napig csinálnám, illetve nem, mert a sokadik után égett volna az egész, mint a Reistag. Cserébe azért a gyors vágás amellett, hogy egyenes, nehéz pontosan csinálni, így nem lett maradéktalanul tökéletes az eredmény, de majd a csiszolással lecsapjuk a fölösleget.
Szóval egy szombat délután nekiláttunk, hogy összerakjuk a motyót. A lábnak szánt anyag még nem volt méretre vágva, így annak gyorsan nekiestünk. A nagy gyorsaságban persze elfelejtettem, hogy a terv az volt, hogy a hosszabb szálak levágása után a maradék anyagból kijönnek a rövidebbek. Kapásból indítottam a rövidekkel, és bumm, máris kevés volt az anyag. Szombat délután ez jelentős probléma felénk. A fateszkó már bezár ilyenkor. Kis telefonálás, és az egyik barát készséggel áll rendelkezésemre. Biciklire pattantam és visszafelé, mint Don Quijote száguldok egy léccel át a városon. Tehát semmi kapkodás, és ha terveket csinálsz, ne kis cetlikre, hanem kb 1 db A4-esre, hogy egyben legyen, ami kell!
Újra sínen vagyunk, mehet a lábak összepakolása. Persze ahogy elgondoltam, úgy nem annyira lett volna jó, akkor jött az okoskodás, mert ha másképp csináljuk, rövid lesz a csavar amit vettem (még mindig szombat délután). A csavarteszkó szintén más nyitva tartással dolgozik, mint a normál. Mentő ötleteknek nem vagyunk híján, így megérkezik a megoldás is. Még jó, hogy nálam gyakorlatiasabb, és dolgok összeállításában jártasabb barátaim is vannak. Ezúton köszönet nekik, mert a segítségük nélkül nem jött volna össze. Egy hegesztő, egy kórházi beteghordó, és egy ezermester (meg kell kérdeznem, hogy mi a szakmája) nyújtott segítő kezet az informatikusnak.
Itt már rajta a négy láb a felső kereten:
Szintén, csak más szemszögből. A lábakból nyisszantani kellett még picit:
Az elkészült keretről nem sok fotó készült. A teljes szombat délután kellett (14-kb 22 óráig), hogy a lenti szépség megszülessen. Az idő jó része az agyalással ment el, mert ahogy fent arról már szó volt, asztalos nem terem minden bokorban.
Igen. A sötétebb léc az, ami a kapkodós vágás eredményeképp került a képbe.
Következett a hajópadló felrakása a keretre. Lássuk be, ez már nem igényel szakmunkás bizonyítványt, és nem is nagyon volt bökkenő, így ez kevésbé bő lére eresztve:
A második képen már csak az ajtó hiányzik egy péntek délután elindultam, hogy pikk-pakk összerakjuk, és kész is. Az ezermester barát műhelyében van fúró, amivel a kivetőpántoknak ki tudjuk fúrni a helyét, és már viszem is haza festeni. Volt valami előérzetem, mert mielőtt indultam, azon gondolkodtam, hogy lemondom a programot, mivel eléggé fáradt voltam, de ha már beígértem, nem akartam a haver idejét máskor rabolni. De raboltam. Összeraktuk az ajtót, ám mivel a hajópadló nem 100%-osan egyenes, és említettem, hogy a fűrész és a kezem kombinációja sem 100%-os, így nem nagyon volt derékszög, amihez igazodhattunk volna, és azért a bútorban is volt egy kicsi, mert a fa azért sosem egyenes.
A terv az volt, hogy a két függőleges merevítő léc két szélétől ugyanolyan távolságokra rakjuk a hajópadlót, és így nem lőhetünk mellé. Persze, hogy mellélőttünk. Ragasztottuk is a fát, nem csak csavaroztuk, ha még nem említettem volna, és mivel a haver ragasztója elfogyott, vittem az enyémet (10 perc és megköt, áll a feliraton). Az ajtó összerakása után szépen a helyére próbáltuk és láss csodát, ha a tetejét beigazítjuk, az alja bizony nem OK. Ha az alja van jó helyen, a teteje csúszik el. Hopsz ezen a délutánon is pofozgattuk erőteljesen a sz@rt. Még szerencse, hogy a 10 perc azért nem volt annyi, de így is maradtak látható nyomok a szétszedés után.
Második nekifutásra, már mondhatni rutinosan fogtunk neki az ajtó elkészítésének. Először a hátára fektettük a bútort, szépen rápakoltuk az összes ajtónak való anyagot, és egybe csúsztattuk. Eztán már csak az alakját kellett megtartani, és a végeredmény is tűrhető lett.
Eztán jött az ajtó felrakása, és menet közben a világításom tartóállványa is elkészült, mivel az ezermesterünknek csőhajlítója is van otthon. Persze azt is ő csinálta. Egy újabb ötlettel a világítás egyszerű magasságállítását is megoldotta, ez majd egy másik történetben...
Az ötletet egy barátomtól merítettem, aki hajópadlóból készített egy komódot. Mikor megláttam, már nem volt meg az akváriumom, de tudtam, ha egy új lesz készülőben akkor ilyesmi bútor kerül majd alá. Készítettem egy gyors telefonos képet róla, ekkor szinte még tervben sem volt az új akvárium:
Remélem nem haragszik meg, hogy megosztottam.
Amikor kilátásba került, hogy bútort készítsek, elkezdtem nézelődni a neten, és találtam egy képet, ami nagyon megtetszett. A különbség a barát bútora és a kép között az volt, hogy a netes képen vízszintesen állnak a deszkák:
Valami ehhez hasonlót szerettem volna megvalósítani.
Következett a kalkuláció, tervezés, miből, mennyit, hogyan kéne. Egy asztalos jó lett volna, ha akad az ismeretségi körömben, ennek híján maradt a józan paraszti, meg a menet közben való okoskodás. Szerencsére egy barát (aki mellesleg a fenti komódot készítette) felajánlotta, hogy készítsük nála a bútort. Nem nagyon akartam zavarni, meg rabolni az idejét, azt terveztem, hogy nála csak levágjuk méretre a léceket, deszkákat, és majd otthon összedobom egymagam. Senki ne essen neki ilyesminek egyedül!!! Nem tudom milyen lehet az, de azt igen, hogy még mindig a lábakat pakolásznám egymáshoz, ha nem segítenek a barátaim. Közel sem volt olyan egyszerű, mint ahogy én azt elgondoltam.
A nagy tervezés után következett az anyagbeszerzés. Gyalult lécek, és a hajópadló. Megvolt a szükséges terv, úgyhogy már csak a tettek mezejére kellett lépni.
Az elképzelés (sose tudtam rajzolni, de a rácsok segítettek):
Aki esetleg valami neves gyártó bútorával való hasonlóságot vél felfedezni, az csak a véletlen műve lehet
Az egyik délután elmentünk az anyagért, és másnap méretre vágtuk a hajópadlót. Annak a hétnek a végén pedig elérkezett az összeállítás.
Vágjuk a dészkákat ezerrel. Én vágtam mindent, mivel az egyik cimbora volt olyan jó, és bedugta a hüvelykujját a szalagcsiszolóba a munkahelyén, hogy ezzel kihúzza magát a munka alól. Jó csúnya munkát végzett a körmével, elhihetitek. A kézi cirkula nagy segítség volt, mert kézi fűrésszel a mai napig csinálnám, illetve nem, mert a sokadik után égett volna az egész, mint a Reistag. Cserébe azért a gyors vágás amellett, hogy egyenes, nehéz pontosan csinálni, így nem lett maradéktalanul tökéletes az eredmény, de majd a csiszolással lecsapjuk a fölösleget.
Szóval egy szombat délután nekiláttunk, hogy összerakjuk a motyót. A lábnak szánt anyag még nem volt méretre vágva, így annak gyorsan nekiestünk. A nagy gyorsaságban persze elfelejtettem, hogy a terv az volt, hogy a hosszabb szálak levágása után a maradék anyagból kijönnek a rövidebbek. Kapásból indítottam a rövidekkel, és bumm, máris kevés volt az anyag. Szombat délután ez jelentős probléma felénk. A fateszkó már bezár ilyenkor. Kis telefonálás, és az egyik barát készséggel áll rendelkezésemre. Biciklire pattantam és visszafelé, mint Don Quijote száguldok egy léccel át a városon. Tehát semmi kapkodás, és ha terveket csinálsz, ne kis cetlikre, hanem kb 1 db A4-esre, hogy egyben legyen, ami kell!
Újra sínen vagyunk, mehet a lábak összepakolása. Persze ahogy elgondoltam, úgy nem annyira lett volna jó, akkor jött az okoskodás, mert ha másképp csináljuk, rövid lesz a csavar amit vettem (még mindig szombat délután). A csavarteszkó szintén más nyitva tartással dolgozik, mint a normál. Mentő ötleteknek nem vagyunk híján, így megérkezik a megoldás is. Még jó, hogy nálam gyakorlatiasabb, és dolgok összeállításában jártasabb barátaim is vannak. Ezúton köszönet nekik, mert a segítségük nélkül nem jött volna össze. Egy hegesztő, egy kórházi beteghordó, és egy ezermester (meg kell kérdeznem, hogy mi a szakmája) nyújtott segítő kezet az informatikusnak.
Itt már rajta a négy láb a felső kereten:
Szintén, csak más szemszögből. A lábakból nyisszantani kellett még picit:
Az elkészült keretről nem sok fotó készült. A teljes szombat délután kellett (14-kb 22 óráig), hogy a lenti szépség megszülessen. Az idő jó része az agyalással ment el, mert ahogy fent arról már szó volt, asztalos nem terem minden bokorban.
Igen. A sötétebb léc az, ami a kapkodós vágás eredményeképp került a képbe.
Következett a hajópadló felrakása a keretre. Lássuk be, ez már nem igényel szakmunkás bizonyítványt, és nem is nagyon volt bökkenő, így ez kevésbé bő lére eresztve:
A második képen már csak az ajtó hiányzik egy péntek délután elindultam, hogy pikk-pakk összerakjuk, és kész is. Az ezermester barát műhelyében van fúró, amivel a kivetőpántoknak ki tudjuk fúrni a helyét, és már viszem is haza festeni. Volt valami előérzetem, mert mielőtt indultam, azon gondolkodtam, hogy lemondom a programot, mivel eléggé fáradt voltam, de ha már beígértem, nem akartam a haver idejét máskor rabolni. De raboltam. Összeraktuk az ajtót, ám mivel a hajópadló nem 100%-osan egyenes, és említettem, hogy a fűrész és a kezem kombinációja sem 100%-os, így nem nagyon volt derékszög, amihez igazodhattunk volna, és azért a bútorban is volt egy kicsi, mert a fa azért sosem egyenes.
A terv az volt, hogy a két függőleges merevítő léc két szélétől ugyanolyan távolságokra rakjuk a hajópadlót, és így nem lőhetünk mellé. Persze, hogy mellélőttünk. Ragasztottuk is a fát, nem csak csavaroztuk, ha még nem említettem volna, és mivel a haver ragasztója elfogyott, vittem az enyémet (10 perc és megköt, áll a feliraton). Az ajtó összerakása után szépen a helyére próbáltuk és láss csodát, ha a tetejét beigazítjuk, az alja bizony nem OK. Ha az alja van jó helyen, a teteje csúszik el. Hopsz ezen a délutánon is pofozgattuk erőteljesen a sz@rt. Még szerencse, hogy a 10 perc azért nem volt annyi, de így is maradtak látható nyomok a szétszedés után.
Második nekifutásra, már mondhatni rutinosan fogtunk neki az ajtó elkészítésének. Először a hátára fektettük a bútort, szépen rápakoltuk az összes ajtónak való anyagot, és egybe csúsztattuk. Eztán már csak az alakját kellett megtartani, és a végeredmény is tűrhető lett.
Eztán jött az ajtó felrakása, és menet közben a világításom tartóállványa is elkészült, mivel az ezermesterünknek csőhajlítója is van otthon. Persze azt is ő csinálta. Egy újabb ötlettel a világítás egyszerű magasságállítását is megoldotta, ez majd egy másik történetben...
