• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes BZ's minimal iwagumi

BZ1977

Főkertész
Sziasztok!

A héten sikerült a haza került akváriumot is rendbe tenni, talajt kimostam, kiszárítottam, akvárium kipucolás, seiryu kövek sósavban áztak, utána sikálás, mivel eléggé algásak voltak. A leendő lakók egy kis akváriumban várakoznak a szűrő azt szűri, talán egy kevés baci maradt benne.

Nemrég voltunk egy pár napot pihenni Zakópánéban, és hát mit mondjak, elég csodálatosak voltak a hegyek, szóval arra gondoltam, hogy ebbe a 60-asba ismét csak kövek lesznek és valami hegyvonulat félét próbálok csinálni.

Aztán elkezdtem legózni a kövekkel és egy ilyesmi sikerült:

16394627740_269cd2341e_b.jpg


páran írtatok is hozzá, de nézegettem és rájöttem, hogy nem tetszik hogy középen vannak a nagyobb kövek, szóval újratervezés...

megfordítottam a hegy ívét és már jobban tetszett, viszont kevés lett a talaj ... nem tudtam hátul jobban megemelni, de ilyesmi lett:

16626647535_f3683f846c_b.jpg


Aztán megint beszéltünk páran és @Dukenukem beleültetett a fejembe egy képet. Paintban átrajzolgatta ezt a képet és küldött nekem egy ilyet:

829042.jpg
 
Hát megpróbáltam ebbe az irányba elmozdulni, vettem még egy pici talajt, és elkezdtem kérdezősködni milyen fával is lehetne megoldani. @Cecska mester kínai szilt ajánlott bonsai-ból, neki is ez volt/van a Savanna akváriumában. Hát amíg azt nem tudok beszerezni, addig megnyírtam egy kis sövényt :)
Abból apróztam néhány ágat, de kevés lett még kell nyírnom :)
Addig is a meglévőket megpróbáltam helyezgetni, ma idáig jutottam. Éjszaka dolgoznom kell, a növényeket ma délelőtt beszereztem, holnap kezdenék ültetni.

Tehát ma eddig jutottam:

16477494789_2f2361e5bf_c.jpg

16476231110_88f35c5e16_c.jpg

16663641225_b2e2868139_c.jpg

16662619402_b6623e3335_c.jpg
 
A növények amiket beszereztem a következőek, még nem biztos hogy minden belemegy, ami kimarad, az megy az irodai akiba

- monte carlo,
- acicularis,
- anubias nana petite,
- rotala bonsai,

és van egy tejfölös doboznyi fissidens

ezt kellene eldöntenem egy kis segítséggel, hogy mi menjen bele

egyébként arra gondoltam hogy monte carlo gyep lesz mindenhol, acicularis a felső részben néhány helyen, az anubiast nem ebbe vettem de olyan pici, hogy akár jó is lehet
a bonsait szintén nem ide vettem, de akár egy két helyre mehet belőle ... ?
 
Ja és a lakók oto-k, rc-k és amanda lazacok lesznek.

Szerintetek fákkal vagy anélkül lenne jobb?
 
Zoli, középen jó, hogy igazítottál, mert azt éppen akartam írni...
Ez az utolsó képed szimpatikus, a koncepció sem rossz, de ezekkel a jelenlegi fákkal két gondom van:
- kicsit még nagynak érzem őket, ha a hegyeknek szánt kövekhez viszonyítom
- a képek alapján gyanús, hogy élő ágakat vágtál le... ...ha ez így van, akkor lehet, hogy érdemes lenne kifőzni, kérget lekapni, szárítani, aztán a főzés - szárítás ciklust párszor megismételni.
A keresztmetszetük alapján, gyorsan fognak száradni.;)
 
igen, élő de már száraz ágakat szedtem alulról, kelleni fog még szárítani, szóval most az indításnál nem is fogom beletenni, csak egy gondolat, hogy később próbálkozzak-e vele?
azért kérdezném a többieket is hogy fákkal vagy "üresen"
és hogy a meglévő növényekből ki mit ültetne be

gondoltam kapok egy két véleményt :)
 
Az előtérben lévő fákkal lesznek gondok, mert ha lombkoronát szeretnél rá, akkor sajna azokbol bokor lesz (tul alacsonyak)
. Viszont ha azokat a növényeket akarod beletenni, amit felsoroltál, akkor a fákkal nem fog működni, mert idegenül fog hatni.
 
Az előtérben lévő fákkal lesznek gondok, mert ha lombkoronát szeretnél rá, akkor sajna azokbol bokor lesz (tul alacsonyak)
. Viszont ha azokat a növényeket akarod beletenni, amit felsoroltál, akkor a fákkal nem fog működni, mert idegenül fog hatni.

Ha csak a monte carlot és acicularist teszem és ahhoz a fákat?

a bonsait és az anubiast nem ide vettem, tehát nem kell ültetnem.

a kis fákat még tudom cserélgetni, meg még kell is hozzá szereznem, sőt a legjobb lenne amit veled beszéltem.
ha lesz is fa azt nem rakom be holnap mert még ki kell szárítanom. nem tudom amúgy ez a normál sövény meddig bírná

szóval még ötletelek csak.

ha nem raknék fákat, akkor mehetne mindegyik növény?
 
Ha nem raksz fákat, akkor igen. Ha fásat is akarsz, akkor a montecarlo túl világos lesz az előtérbe vagy vegyíteni kell parvulaval vagy csak parvulat kellene használni, de ez attól is függ neked mi tetszik. Arra figyelj a fákkal, hogy ki lehessen venni, hogy az egy fa vagy fa csoporta, amit mutatni akarsz, tehát a törzseknek is látszódni kell (Vastagabb elöre, vékonyabb hátra). Még a lombkorona felhelyez
 
Ha nem raksz fákat, akkor igen. Ha fásat is akarsz, akkor a montecarlo túl világos lesz az előtérbe vagy vegyíteni kell parvulaval vagy csak parvulat kellene használni, de ez attól is függ neked mi tetszik. Arra figyelj a fákkal, hogy ki lehessen venni, hogy az egy fa vagy fa csoporta, amit mutatni akarsz, tehát a törzseknek is látszódni kell (Vastagabb elöre, vékonyabb hátra). Még a lombkorona felhelyez

Ha nem raknék fát, akkor az úgy jó, hogy monte carlo gyep lenne alul, sziklákon "lefolyva", és még fent is egy kevés, accicularis fent, kövek tövében. de az anubiast és a bonsait nem tudom hova tenném, mert nem terveztem.

szerinted ? :)
 
Nem lesz nagy levelű a montecarlo ahoz , hogy lefolyasd a kövekről ezt a növényt? Meg akkor az előtérben lévő köveken is emelned kell, mert benövi az MC.
 
Csak Monte Carloval beültetve nagyon homogén lesz az előtér. Azokkal a kövekkel még kellene kicsit játszani, ahogy Cecska mondta, az MC ha beindul, tutira el fogja takarni. Én még tennék kisebb sziklákat előre, esetleg egy jól elhelyezett homokos ösvény is sokat dobna a képen. A hátsó nagy sziklák tetejére csak mohát tennék, abból is riccardiát.
De az már most látszik, hogy jó helyük lesz az amandáknak :)
 
Ide én se tennék montit. Elatine-t használnák.
A bokor gallyak helyett pedig szilva vagy körtefát.
Viszont sokat fejlődtél (y)(y)(y), most nem megyek átépíteni.:D Gratu!

szerk: acicut se használnák, hátul. A helyett hátul parvulát, vagy acicu mini-t
 
Na, képet nem teszek fel, mert nem lett jó, ezzel a scappel befürödtem. Szépen ültettem, aztán feltöltés, pár napig jó is volt, aztán mivel a kövek közé nem tettem semmit szépen kezdett lefolyni a talaj, folyamatosan tettem vissza, dugdostam be kis műanyag lapokat de nem lesz jo, és nem is olyan lett amilyet elképzeltem, szóval lassan szétkapom, úgyis szabin leszek, és jobban előkészülök, ezt nagyon összecsaptam és meg is van az eredménye.
 
Sziasztok. Remélem a héten szét tudom szedni, de addig is segítsetek. Ez kinek az ikrája vagy petêje? Amanda lazacok, néhány oto, sok sok rc és egy amano lakja.
Az aki falán van feltapadva
17000461715_9a1bf816a4_b.jpg
 
Back
Oldal tetejére