• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low-tech kálvária

DuruczK

Főkertész
Üdv mindenkinek aki erre jár, gondoltam mivel már kb fél éve szellemként nézelődök itt a fórumon illene egy kicsit bemutatkoznom. Kristóf vagyok 25 éves és kb 10 éves korom óta kisebb-nagyobb megszakításokkal vannak akváriumaim. Mint mindenkinek természetesen nekem is halas vegyes egyszerű medencék voltak eddig, de mint mind tudjátok ez a hobbi hamar behálózza az embert így engem sem került el a növényes elképzelés. A címről csak annyit hogy az elmúlt 1-2 év alatt elég sok különböző dologba vágtam bele több-KEVESEBB sikerrel...Kb 150 literrel indultam és mivel eleinte csak unaloműzőnek szántam a dolgot rögtön neki is fogtam hátteret barkácsolni bele, mondanom sem kell nem volt egy szép látvány, növény volt benne bőven, de halak is és a technika kis túlzással is igen kevés volt hozzá. Aztán időközben összeraktam egy kis 30as kockát is garnélákkal ebben már próbáltam valami scape-re hasonlító dolgot összehozni ami eleinte még tetszett is de idővel meguntam/elhanyagoltam így megszűnt. Aztán jött a nagy ötlet hogy kéne valami nagyobb. Hát nekiláttam barkácsvideókat nézegetni és összeraktam egy 250-300 liter körüli szörnyet fából műgyantával borítva. Vízpróba közben eresztett úgyhogy még pár szigetelő réteget kapott, mikor már megtartotta a vizet ebbe is hátteret csináltam mivel maga a szerkezet nem volt egy szép látvány...:D Ebbe egy amazonasi biotópot terveztem csak arrol a környékről származő növény/állat állománnyal. Került bele hydrocotyle verticillata, sagittaria subulata, potamogeton gayi, több féle echino,microsorum windelov egy kis valisneria nana némi vasfa meg redmoor. Kapott egy Aqua Nova NCF1000 es szűrőt meg egy 45wattos ledpanelt világításnak. Első nap minden szép volt és jó de másnapra megjöttek a gondok, valami mérgezés miatt a halak 60% föladta, de én nem. Vítcsere halpótlás és újra minden szép volt, aztán megjött a barna alga de valami brutális mértékben, gondoltam nem baj még tetszik is hogy természetesebb színe van a háttérnek. Így volt kb 2-3 hónapig mígnem úgydöntött hogy elkezd ereszteni...Hajnali 4kor arra keltem hogy az esőztető csobog, gyorsan vizet leereszteni mert azért 300 liter nem mutat túl jól egy emeleti szobában...Halakat meg a növényeket kipakoltam egy 60literes hordóba és gyors tűzoltásba kezdtem. Így újra a 150 literesért kellett nyólnom amit szerencsére nem passzoltam el. Ebbe már sikerült egy viszonylag épkézláb scape-et összehozni halállományt viszont megkellett ritkítani így néhányan elköltöztek. Most ott tartunk hogy a 150es viszonylag jól üzemel, volt ebben is barna alga de már visszahúzódóban van, viszont helyett lett staghorn:whistle: Növények nagy része szépen növöget főleg az echinodorusok és a microsorum. A subulata, a valisneria meg a hydrocotyle annyira nem csinált semmit hogy már azon gondolkodtam hogy kiszedem de már látni hogy éledeznek, úgytűnik hogy a két költözés ilyen rövid idő alatt megnyújtotta a beszokásukat. Még néhány növény elférne benne már a jelöltek is megvannak csak a beszerzés van hátra. "Röviden" (jó hosszúra sikeredett) ennyi, majd teszek fel képeket amint elérem a felnőtt státuszt a fórumon :ROFLMAO:.
 
Üdv a fórumon!
Sok sikert a hobbihoz, és képeket kérünk a "szörnyről":)!
Álmomban nem mernék ilyenbe belevágni, hogy fából építsek akváriumot, remélem vannak fotóid.
 
persze hogy vannak írtam is hogy amint tudok rakok fel képeket, flickr-em nincs és nem is tervezem de amint elérem a kommentszámot hogy tehessek be ide már rakom is
 
Helyzetjelentés, az akvárium üzemel de kell rajta pár apróbb változtatást eszközölnöm. a Potamogeton nem igazán csinál semmit már 3 hónapja úgyhogy az szerintem megy a lecsóba, a helyére nem tudom mit rakjak... gondoltam a hottonia palustrisra vagy myriophyllum mattogrossensere, lehet hogy a cryptokat is lecserélem majd rotala indicára. Kicsit zavar hogy kevés a növény mert a régi elég dzsungeles volt igaz hogy abban csak igénytelen gizgazok voltak de legalább nőttek:ROFLMAO: pinnatifidát is szeretnék de elég borsos az ára és lehet hogy meg sem marad ezért attól egyenlőre tartózkodom.

Képet még mindig nem tudok feltölteni de ami késik nem múlik.

A szörny sorsa is eldőlt, kis háttértuning, valami rácstető némi homok meg pár pozsgás és szakállas agámák fognak benne lekni amint lesz rá fölösleges pénzem.
 
Jelentés #2

Barna alga eltűnt, staghorn még mindig megvan de jött mellé fekete ecset meg zöld por...

Heti 40-50 liter csere állott csapvíz heti 10ml mic-mac napi 2,5ml carbo.

A windelov növöget, hydrocotyle is kezd magára találni, a valisneria nana hozza a futókat de max 10centis kis leveleket hoz (kevés a fény és ahogy olvastam ezért ilyen satnya...) subulata nagyon lassú echino nő mint állat, a potamogeton is mutat némi fejlődést talán azt mégsem kell kidobnom. Van egy kis anubias nana aki szintén csak szenved...:confused: nem értem mert a régiben táp nélkül kevesebb fényben simán nőtt.
 
Jelentés #3

Algáim még megvannak...Elkezdtem carboval kezelni, egy kis cyano is előkerült az esőztetővel szemközti oldalon a talaj mentén, ő is kapott a kezelésböl.
Kell szereznem valami sprinter növényt mert azt gyanítom hogy a felhalmozódott táp miatt jött elő ez az algabazár...

Anubias nanát kivettem nagyon randa volt már az algáktól és csak sínylődött közben kicsit az ecsetet is megkapartam ahol tudtam.

Vízcsere még mindig heti 40-50 liter táp heti 10ml mic-mac és napi 3ml carbo.
 
Ja igen azt nem említettem hogy egy hónapja kb. hoztam haveromtól egy microsorum pteropus narrow levelet ami elkezdett új növényt nevelni, hozza szépen az új leveleket de még elég aprók, valaki csinált már hasonlót? kb mennyi idő mire lowtechben valami említésre méltó növény fejlődik belőle?
 
A Microsorum nem egy sietős növény, pláne low-techben. Nálam ez (levélről sarjak nevelése) majdnem egy éve megy, és a legnagyobb levelek 4-5 cm-esek csak. Úgyhogy türelem...
 
Érdekes akváriumot rakhattál össze! Nem teszel fel képet, akár a szerkezetről külön is? De kíváncsi vagyok a berendezett tartályra is. Így esetleg az algaügyben is több segítséget kaphatnál ;)
 
Még hiányzik pár komment ahoz hogy tudjak felrakni, és nem vagyok az a tipus aki random írkál csak azért hogy meglegyen:D
De már csak pár hsz és jön az összes kép ami van.
 
Jelentés #4

Vásárolgattam kicsit a minap és igazábol csak úgy random megvettem ami tetszett.

Kis utána járással kiderült hogy vettem rotala rotundifoliát de szerencsétlen még emers és elég gyökértelen állapotban van...meglátjuk hogy összetudja-e szedni magát az én szerény körülményeim között.

Meg vettem egy másik zsákbamacskát is amiről azt hittem hogy egy növény emers-submers változatai vannak egy cserépben, hát kiderült hogy tévedtem és két növényt kaptam egy áráért:cool: az egyik lobeliának tűnik (és talán submers formában) a másik pedig echinodorus qaudricostatus aminek viszont a fő töve emersnek tűnik de már a boltban elkezdte tolni a submers hajtásokat egy 20centis indán szép sorban.

Meglátjuk mi lesz belőlük, lehet hogy egy hét után szétfoszlik az egész és csak gyarapítom az amúgy is elég nagy mennyiségű algatápot...
 
Eljött a képek ideje:D

Kezdjük rögtön a szörnnyel, hogyan is kell elképzelni:
IMG_20161005_182018.jpg ez a szerkezet alapja, belül kikentem műgyantával és jött bele az üveg.

Feltöltve:IMG_20161117_123819.jpg
rögtön feltöltés után.

És akkor jöhet pár ahol látszik mennyire belepte a barna alga:pIMG_20161215_171557.jpg IMG_20161217_171108.jpg IMG_20161217_171219.jpg
Hát ez volt az utolsó állapota mielött defektes lett...:hungover:
 
Akkor pár kép a mostani állapotokról:

Untitled 1.jpg

a staghorntól szenvedő subulata:Untitled 2.jpg

Az általam lobeliának azonosított jövevény:Untitled 3.jpg

quadricostatus:
IMG_20170212_124715.jpg

Ez pedig amit az ágyban fekve látok:D:
IMG_20170212_124621.jpg
 
asd.jpg

További terveim közt szerepel hogy a pirossal jelölt részre a sarokba kéne tenni valamit mert a microsorum mögött van egy nagyobb üres hely de még nincs ötletem mi lenne oda illő.

A sárga részre hottonia palustrisra gondoltam mert a fa mögött is van egy nagyobb terület ahol valisneria nana próbálkozik több-KEVESEBB sikerrel.

Na meg a subulatát valószínüleg ki fogom szedni egy nagyobb rendezkedés alkalmával és egy kis talajfeltöltés is tervben van, csak még azt nem tudom mivel...
 
Jelentés #5

Az akávrium kapott egy fedőréteget a talajra (ADepo amazing soil) mert a homokot nem tudtam rendben tartani és nagyon összekeveredett a táptalajjal. Az előző postban pirossal jelölt helyre beültettem valami nagylevelű cryptot pontosan nemtudom miaz, a hydrocotyle is elég csúnya volt úgyhogy azt is kicsit szétszedtem, az algás leveleket kidobtam szétvágtam 2-3 leveles darabokra és beültettem a talajba, rotala hozza az új hajtásokat de még mindig kis kerek levelekkel :confused:.

Egy kis ujdonság, maradt a talajbol egy nanora való és már eléggé kirajzolódott a fejemben a kép hogy mi legyen belőle. Tuskó hopkins megihletett de ez összvissz 30liter lesz, majd naplót is nyitok neki.
 
Hát sokminden nem változott az utolsó jelentkezésem óta, ma volt nagytakarítás, rotalát toppoltam, a lobélia és a quadricostatus meglepetésemre elég szépen nő, viszont az ecset elég csúnyán elburjánzot...
 
Hát.....problémák vannak amiknek az okát nem tudom megfejteni.

  • Amit eddig zöld pornak gondoltam kiderült hogy zöld szőr és már nem csak az üvegen de nagyjábol mindenen megtelepedett és szép zöld plüsshuzatba burkolta az akváriumot (ez ellen gondoltam majd algázó gébekkel tudok tenni valamit de mivel a közeli kisállatosnál aranyárban adják halasztanom kell amíg legközelebb kirándulok a GA felé).
  • Az agancs viszont szinte teljesen eltűnt ami jó hír, az ecset is visszaszorulóban van de azért még jól látszik.
  • Az eddig szépen növögetű és terjeszkedő quadricostatus elkezdett mállani, olyan mintha valami rágná le a hajtásokat.
  • A rotala növöget de még nem igazán talált magára.
  • Tápozáson a mai naptol változtattam, nem heti 10ml mic-mac lesz 2 adagban beöntve hanem napi 1ml és mellé 5ml carbo hátha segít az ecset irtásában.
  • Növénymentés címén elhoztam egy senyvedő pár leveles cardamine lyrata "tövet" a boltbol ajándékba mondván hogy nálam is eltud sorvadni ha muszály. Egyenlőre viszont megmaradni látszik bár még csak pár napja van itt.
Azért néhány képet mutatok

A kis halálraítélt...(igen a köveken az mind ecset...)
1.jpg
rotala bokor kezdemény (még hagyom hadd nőjön hogy könnyebb legyen visszaültetni a levágott részeket)
3.jpg

egy totál amin látszik hogy lehetne szebb is. Mondjuk rá hogy jól áll neki a távolság...
5.jpg


És a végére egy pózoló vitorlás hogy állat is legyen néha.
6.jpg
 
A stem növények sokat segítenek az algásodás visszaszorításában. A Rotala egynek jó, ha beindul szép nagy bokor lesz,de van még választék:
Egeria densa
Cabomba aquatica
Limnophila sessiflora
Hygrophila difformis
Ceratopteris thalictroides
Bacopa caroliniana.

Nekem korábban egy fát sikerült bársonyossá tenni, de megoldottam a problémát-kiszedtem. A köveket lehet sikálni.
 
A stem növények sokat segítenek az algásodás visszaszorításában. A Rotala egynek jó, ha beindul szép nagy bokor lesz,de van még választék:
Egeria densa
Cabomba aquatica
Limnophila sessiflora
Hygrophila difformis
Ceratopteris thalictroides
Bacopa caroliniana.

Nekem korábban egy fát sikerült bársonyossá tenni, de megoldottam a problémát-kiszedtem. A köveket lehet sikálni.

Lehet, hogy nincs elég CO2 (vagy HCO3-) az akváriumban és ezért nőnek lassabban a növények. Nagyon sok vízcsobogtatás, erős buborékoltatás, turmixolás szerű kevergetés stb kiviszi még azt a keveset is, ami termelődik.

Pár vizen úszó növény is segíthet alga ellen... és ha azok rendesen nőnek, akkor tudod, hogy van elég táp a vízben. Erősen algás leveleket szerintem jobb leszedni.

Elég nagy az akvárium a vitorlásoknak?
 
Utoljára módosított:
Back
Oldal tetejére