• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Low-tech Medicopter Land

Naplóbejegyzés!

Beléptünk a harmadik hónapba. Sőt, egy nappal már túl is vagyunk a 3. hófordulón. Minden a helyén van. Egyelőre úgy néz ki, hogy minden tökéletes, leszámítva a még mindig jelenlévő, de elenyésző mennyiségű, fonalas alga féleségeket. Bízom benne, hogy a megfelelő és rendszeres tápozás (mic-mac) hatására, hamarosan megszabadulok tőlük. Tervezem a szűrő karbantartását elvégezni a napokban, mert kezd visszakoszolódni a víz. A kezdeti nehézségek miatt keletkező növénymaradványok és szennyeződések, valószínűleg már telítették a szűrőt. Mivel itt várakozik mellettem egy újabb literes Mátrix, így mindenképp kapóra jön a pucolás. Ez lesz az első alkalom, amikor végre nem fogom a tusoló (klóros víz) segítségével kivégezni a hasznos baktérium telepeket a szűrő közegéből, hanem egy vödörnyi akváriumvíz segítségével, óvatosan mosom át az összes szűrőanyagot. Ezidáig erre sem figyeltem. Mostantól ez is megváltozik. A drága szűrőanyagok azért kerültek a szűrőbe, hogy minél több hasznos baktériumnak adjon életteret, épp ezért vétek lenne drasztikusan csökkenteni a számukat, a csapból kifolyó klóros vízzel. Ezen a héten fogfájós napjaim voltak, amik a jövő héten, a kezelésekkel, nagy valószínűséggel folytatódnak. Emiatt kicsit inaktív vagyok és kedvtelen. Megpecsételi a hangulatom, nem jó érzés. Remélem, hogy hamar túl leszek rajta..:dead:

Viszontlátásra!
 
A matrix berakása után ne felejtsd el a szűrőt csapba, kádba, vödörbe folyatni pár másodpercig, ne járj úgy, mint én. ;)
Szia Mesi!
Köszi a figyelmeztetést! Nagyon sokszor átmostam. Az első alkalommal én is hibáztam, másodjára ez nem fordulhat elő :)
 
Szia Mesi!
Köszi a figyelmeztetést! Nagyon sokszor átmostam. Az első alkalommal én is hibáztam, másodjára ez nem fordulhat elő :)
Remélem jobban van a fogad. :)
És csak hogy csigázzalak, jelenleg 4 csiga van elszeparálva a nagy akváriumból, van egy leopárdmintás, már fél centi méretű is. A vicc, hogy hetente találok egyet, de nem tudom ki a bűnös.:ROFLMAO: Voltunk TerraPlázán, 150 Ft-ért árulták a postakürt csiguszt.
 
Napló cetli!

"Brutális" biológiai felület van most a szűrőben. Talán csak egy kisebb adag Seachem Purigen, ami idővel még befér, más már nem.
1l Syporax
1,5 S.Mátrix
1l Mátrix trop
Szivacs+perlon (ide jön majd a szivacs helyett a Seachem Purigen)

A tápozás, mivel nem szeretném eltúlozni, most úgy néz ki, hogy összesen, heti 7-7ml Mic/Mac került be, kétszeri adagban. A vízcserét próbálom 2 hétre beállítani, mert úgy érzem feleslegesen veszem ki a heti rendszerrel a tápozott vizet. Kb, mire ideális lenne az érték, lenullázom a vízcserével. A növényeken látva a növekedést, arra buzdít, hogy öntsek még tápot a vízbe, de ezt próbálom megállni. Nem akarom elrontani, mert most olyan jól alakul minden. Mindenki növöget. A HM piszkosul.. Várok még egy hetet és azután meglátom, hogy kell-e több lötty vagy sem.:nailbiting:

Mennyivel egyszerűbb a pumpával fröcskölni a tápokat, mint sem a fecskendővel bíbelődni.:woot:
 
Remélem jobban van a fogad. :)
És csak hogy csigázzalak, jelenleg 4 csiga van elszeparálva a nagy akváriumból, van egy leopárdmintás, már fél centi méretű is. A vicc, hogy hetente találok egyet, de nem tudom ki a bűnös.:ROFLMAO: Voltunk TerraPlázán, 150 Ft-ért árulták a postakürt csiguszt.
Te milyen Kedves vagy! :joyful:
Köszönöm szépen, jobban van. A gyulladás elmúlt, a gyökérkezeléssel (azt hittem bekakilok), de a végleges tömés még csak ezután jön majd. :jimlad:
Felcsigáztál a csigákkal. A most következő héten biztosan nem, de az azutáni héten, ha minden úgy alakul, ahogyan szeretném, akkor megbeszélhetünk egy találkát a csiga cserére.
Ami probléma viszont adódott ezzel kapcsolatban az az, hogy van egy Helena csigám, kb. fél centis. Úgy látszik, hogy sikerült az egyik növény megvásárlásával beszereznem, ingyen : ) Át kell néznem jobban a növényeket, hátha találok még valamit benne. Egy függeszthető lámpa armatúra jól jönne. Remélem csak egyedül érkezett a csigusz, mert nem akarok inváziót belőlük. Ma láttam először, miközben a red moor fán csúszkált. Tényleg nagyon szép és mutatós kis élőlény. Gondolom a kis pajzscsigák most rettegnek. Amíg nem érkeznek díszcsigák, addig maradhat, utána viszont mennie kell. Ha szeretnéd, neked adom. Habár nagy valószínűséggel, akkor üres tányérokkal lesz tele az akváriumod. :sneaky:
 
Isten ments, nincs invázióm, hogy Helenákra legyen szükségem. : D Egy-két hólyagcsiga került elő, de miután kiszedtem őket, nem jöttek újak.
Nem muszáj ám elvinni a csiguszt, ha nem akarod, csak mondtam, hogy már válogatni is tudsz, ha még kellene. Nagyon szépen éldegélnek ők a mohás műanyagdobozban. :ROFLMAO:
 
Mindenképpen szeretném, főleg ha tényleg jól is néznek ki. A képen, amit csatoltál róla a naplódban, sok nem látszódik belőle, pedig nagyon nézem :pompous:
A kérdés akkor már csak az, hogy én mit kezdjek majd 2 hét múlva a kicsiny Helenával. o_O Majd kitalálom.
 
4. hónap!

Négy hónapos korunkra fokozatosan elöntött minket a zöld fonal alga. Abból is a gyönyörűséges, 20-30centi hosszú változat. Bár a kedvem kicsit alább hagyott, ennek ellenére nem voltam hanyag és betartottam a szabályokat. A vízcserék is rendben voltak, igaz átálltam 2 hetes időpontra. A tápozást sem túloztam el, de nyilván a tápváltásnak nagyban köze van az eredményhez. Próbáltam apránként megszabadítani a növényeket ettől az átok algától, de bármennyire is vigyáztam a fogkefével, vagy a csipesszel, olyannyira belegabalyodott már a növényekbe, hogy mindig kihúztam őket a helyükről. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy minden növényt kiszedtem és külön-külön lealgáztam. Ez volt kb 1,5 hete. Az óriás HM bokrot, szálanként, egy teljes napon keresztül tisztítottam meg ezektől a szörnyektől. Rengeteg HM menthetetlen volt. Ami megmaradt belőle, azt feldaraboltam és a meglévő HM előteret megdupláztam vele. Így most nagyobb területet foglal el és dúsabb is lett jócskán. Patyolat tisztán került vissza minden növény, most mégis újra látom a hosszú fonalakat, amint kezdik átvenni ismét az uralmat. Semmilyen más algám nincsen, csak ez a szemét. Visszasírom bármely más korábbi algát. Ezt nagyon megutáltam. Ha már így alakult és újra kellett ültetnem a növényeket, gondoltam a fényigényesebb növényeket középre ültetem, hátha erőre kapnak, de ezidáig nem nagyon látszik rajtuk, hogy ezt túlélnék. Azt hiszem ebből látszik igazán, hogy tényleg kevés a jelenlegi fény az akváriumban. (0,38W/l) Nyilván vannak ezen fénnyel is vígan tartható növények, de én készakarva megpróbáltam több igényesebb fajt életben tartani, de be kell látnom, hogy lehetetlen. Valószínűnek tartom, hogy ez a napló hamarosan befejeződik és egy teljesen új kezdet fog következni, ahol minden technikai háttér adott lesz egy egészséges növényes akváriumnak. Bánom is meg nem is, hogy az elején nem vásároltam egy megfelelő lámpát. Bánom, mert végül is jól indult és szép volt az akvárium. Ellenben nem bánom, mert a nem standard akvárium méret miatt (80cm), mindenképp rövidebbek lettek volna a fénycsövek, egy normálisabb lámpával is (Ody 4x24). Szóval nagy valószínűséggel csak felesleges pénzkidobás lett volna, hiszen az oldalakra ezzel a lámpával sem jutott volna kellő mennyiségű fény. Hagyok még egy kis időt a növényeknek, a regenerálódásra. Míg ők az életükért küzdenek, én próbálom kitalálni, hogy hogyan és merre tovább. Valószínűleg akkor járnék a legjobban, ha egy nagyobb, standard akvárium mérettel és a hozzá passzoló világítással indulnék újra. Gondolkodó üzemmódba kapcsolok. Ami még fontos tudnivaló! A növényeken kívül mindenki jól van. A halak boldogok, a garnélák (Amano) kapirgálnak, a csigák rettegnek. Az egyetlen potyautas Helenám, amióta megmutatta magát, elfogyasztotta az apró pajzscsigák 90%-át. Legalábbis az üvegen már nem látok belőlük csak itt-ott, egy-egy darabot. Nos, ezek történtek. Reméljük, hogy talpra állunk, feltámadunk, vagy átváltozva újraindulunk. Ezt majd az idő eldönti. A viszontlátásra!

ui.: Szerzek egy képet hamarosan.
 
Napló cetli!

"Brutális" biológiai felület van most a szűrőben. Talán csak egy kisebb adag Seachem Purigen, ami idővel még befér, más már nem.
1l Syporax
1,5 S.Mátrix
1l Mátrix trop
Szivacs+perlon (ide jön majd a szivacs helyett a Seachem Purigen)
Bocsi de azért egy 126 l-es akváriumhoz én ezt nem nevezném brutális biológiai felületnek.
Legalsó rekeszbe egy vékony (1-2cm) szivacs arra mehet a siporax a következő rekeszekbe mátrix a legfelsőbe szintén mehet mátrix arra Seachem Purigen és a perlon. Nem mondom hogy taposd meg a kosarakat de azért legyen tele ;)
 
Üdv!
Jó hát persze, épp ezért van idézőjelben. :) Amúgy nem is férne már a szűrőbe, csak a felső rekeszbe egy kevés, ha kiveszem a szivacsot. Egy szivacsnyi hely van csak, azaz 1,5cm vastagságnyi, ide akarnám majdan a purigent tenni. Viszont most, hogy lett még egy ilyen szűrőm, van hely bőven újabb biosz anyagnak, csak még szereznem kell hozzá csapokat.
A rekeszekben a szűrőanyagok úgy vannak elhelyezve, ahogyan leírtad, annyi különbséggel, hogy a szivacs felül van a perlon alatt és ugye még nincsen Seachem Purigen. Következő pucolásnál majd leteszem akkor alulra a szivacsot, most nem szívesen háborgatnám a bacilusokat. Köszi sz! ;)
 
Én azért szoktam az alsó rekeszbe rakni a szivacsot mert az a nagy koszokat kiszedi, így nem kerül a biológiai szűrőközeghez.
 
Napló cetli!

A világítási idő csökkenése, a táp megvonása, a heti kétszeri vízcsere és a fonalak napi kapirgálása úgy látszik tényleg hoz némi eredményt. Ezt folytatni fogom még ezen a héten, aztán majd meglátom, hogy milyen lesz a helyzet. A táp megvonása eszembe nem jutott volna, ezt köszönöm is Henriknek, én inkább többet akartam adagolni, de a jelek szerint csak rontottam volna a helyzeten. Csak azt nem értem, hogyha ezt az algát így le is küzdöm, akkor az újbóli tápadagolással nem fog ismét létezni? Erre kíváncsi leszek. Az is lehet, hogy sok volt a táp.. Megpróbálom majd az adott adag felét adni csak, de az olyan kevéske. (heti 3-4ml) :bag:
Azért, hogy megnyugtassam magam, hogy igenis kevés a fényerő a jelenlegi növényeknek, próbaképpen kevesebb vizet töltöttem az akváriumba. 25 literrel kevesebbet egészen pontosan. Nyilván nem mutat valami jól a tető és a vízszint közötti, kb.10cm-es rés, de tesztnek kiváló. Ha ezáltal tényleg látok majd látványos növekedést (javulást), akkor ténylegesen kiderül számomra, hogy futás nagyobb fényerőért a boltba. (nem is értem miért kételkedem még mindig, úgysem úszom meg)
Egyszer csak helyére kerül minden. ;)
 
Jo hirek. 2 het alatt fel kell hogy adja. Utana ha latod, hogy teljesen eltunt csak fele tapadaggal kezd, kovetkezo heten mar mehet a rendes adag rendes vilagitassal. Ha picit tobb tap ment bele az sem nagy gond de akkor feny novelessel kell utana menni.
Volt olyan hogy visszajott a fonal de csak erolkodve. Olyankor a novenyeknek adsz egy het wellnest utana megint elveszel mindent. Konnyen feladja.
A tovabbiakban fontos, hogy szamold a tapot ne csak locsold. Ha minimal por megjelenik, akkor mar sok. Fennyel kitodod huzni a vizbol, mert a novenyek iszonyat mit szivnak fel olyankor.

Tapatalkkal küldve az én MI 6 eszközömről
 
Megnyugtató volt ezt olvasni :) Legyen így!
Ezek szerint a kevés fényerő miatt lehetséges, hogy az általam kevéske tápnak hitt mennyiség is sok volt? A fene. Egyébként nem csak úgy locsolom a tápot találomra. Ha látnád milyen jegyzetelés folyik idehaza az akváriumról, el sem hinnéd. Kb.egy privát naplónak felel meg. Emellett pedig a sok-sok jegyzet, amit innen a fórumról bogarásztam a 4 hónap alatt, már-már egy kisebb könyvtárnak felel meg, természetesen elektronikus, digitális formában. A fenti hozzászólásod ezt gyarapítani fogja. Köszöntem!
Erre a poralgára, mint jelzőre majd odafigyelek.
 
Ha csokkented a fenyt a fotoszintezis erosen csokken. Rendkivul keveset sziv fel.

Tapatalkkal küldve az én MI 6 eszközömről
 
Napló fecni!

Sokkal kevesebb fonál van ugyan, de kisebb mennyiségben továbbra is újra termelődik. Ma, egy rekord hosszúságú fonalat szedtem ki a vízből. 42cm-es. Nem értem, hogyan lesz ilyen hosszú, mindössze 4 nap alatt. Most kezd újra szebb látványt nyújtani az összkép, de még van mit helyrehozni, leginkább a növényeket.
 
Hoztam két extrém minőségű fotót. Jól látszik, hogy valamit nagyon elszúrtam a tápozással. Pedig csak heti 6-8 ml ment az akváriumba. Sosem volt ilyen durva olajszerű réteg a felszínen. Kezd már eltűnni a vízcserékkel, de még kisebb foltban előjön. Sokat segít a papírtörlő és a levegőztető. Így elszúrni..:bag:
A képeken látni a hosszú zöld szalagokat is. (fonalalga)
 
Attachments

  • DSCF9953.JPG
    DSCF9953.JPG
    216.9 KB · Megtekintések: 2
  • DSCF9954.JPG
    DSCF9954.JPG
    232.2 KB · Megtekintések: 2
Naplóbejegyzés!

Túl az 5. hónapon, és a legkritikusabb időszakon.
Hosszas próbálkozás és szenvedés után, és sajnos veszteségek árán, végre úgy néz ki, hogy javul a helyzet. Nyilván olyan szép már nem lesz ez az akvárium, mint volt korábban, de már nem is rágódom ezen. Jóval kevesebb fonál termelődik újra a két vízcsere között, de még így is bőven zavaró. A moháimat teljesen elvesztettem a fonálnak köszönhetően. Rettentően tele voltak apró csomókkal, szálakkal, mind a jávai, mind a Fissidens egyaránt. Eleinte csak jól megtépáztam őket, aztán meguntam és kiszedtem mindet. A Fissit nagyon sajnálom. A kedvenc növényeim egyike volt. (érdekes, hogy azóta tűnik jobbnak a helyzet, mióta ezek kikerültek) Kaptak viszont még egy esélyt a túlélésre. Egy nagyobb üveg vázában napoznak az ablakban, már amikor süt rájuk a nap. Visszatérve az akváriumra, több növényem, a kevés fény miatt, szintén csak vegetatív állapotban „pompázik” tovább, életük talán utolsó szakaszában. Ilyen pl. a legutóbb érkezett Limnophila hippuridoides is. Annyira szép volt érkezésekor az óriási leveleivel, most pedig néhány aprócska levél van csak, egy fele akkora száron, mint kezdetben. Ugyanígy eltűnőben van a Repens és Rotala párosom is. Az Anubias, Bacopa, Crypto, HM, Hygrophila, Sessiliflora, Sagittaria és a hagyma az, amik aránylag jól érzik magukat és még apránként ugyan, de nőnek is valamicskét. A fáról leszedett moha helyére felkötöztem a Tripartitát, de ott sem akar nőni, pedig jó ideje ott „lóg” már, és így a fényhez is jóval közelebb került. Számomra ő az a növény, amit nem tudok megfejteni, hogy miért nem akar új hajtások százaival nőni, amikor elméletileg szaladnia kellene még kevés fény esetén is, pláne így, hogy a fénycső alá van felkötözve, kb.félvíz magasságában. A táp megvonása két héttel ezelőtt befejeződött. Nem akartam, hogy most meg a tápozás hiánya miatt szenvedjenek tovább a növények. Újra tápozom a vizet, kevesebb dózissal, már csak egy célt szem előtt tartva, hogy életben tartsam a maradék növényzetet egy új, megfelelő közeg megteremtéséig. Várhatóan a jövő év elején mindent nulláról kezdek, sokkal de sokkal nagyobb odafigyeléssel és megfelelő eszközökkel, hogy ne érjen kudarc soha többé ezen a téren.
Boldogság a kudarcok ellenére, hogy a növényeken kívül, mindenki nagyon jól érzi magát. A teljes flotta vidáman úszkálva várja a közelgő Karácsonyt.

Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek, aki olvassa eme sorokat! :happy:
 
Back
Oldal tetejére