• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Trópusi kristálytégla

Természetesen :) Sajnos tegnap késő estig dolgoztam, és csak a címválasztásra jutott időm.

Elmaradásaimat pótolva, nem olyan rég kezdtem el foglalkozni ezzel a víz alatti világgal, de igen komolyan megfertőzött. A gyermekeimnek akartam valami kis élővilágot a lakásba, és gondoltam a hal nagyon jó választás lesz. Nem kell sétáltatni, nem hangos, nem rágcsál, nem rohangál, és első ránézésre tök egyszerű. Kell egy üveg edény, kell víz és kell hal. Gondoltam én kis naív :)
Kezdés képpen vettem egy kis 35 literes szettet, majd elkezdtem olvasgatni a téma körül, és berántott magával. A kis 35 literes még aktívan működik, sajnos a kezdeti lépésekről lemaradtam, mert a naplót is most nyitottam meg, de majd alakul. Viszont lassan kezdek berendezni egy 100 literes akit, amiben próbálom majd a kezdeti kis ballépéseimet már okosabban belevinni. A kis akiból nem sok maradt a gyári állapotához képest, a beépített 11 W-os világítást lecseréltem egy 24 W-osra, a kis belső szűrőt külsőre, szóval hamar kinőttem az akit. A külső szűrőt már úgy vettem, hogy a nagy akihoz méretezve, igy most lényegében bejáratós, de nagyon meg vagyok vele elégedve, és már értem, hogy a boltban miért olyan szép tiszta a víz, ami nálam sosem volt az a régi szűrővel. Amikor vettem a halakat még nem tudtam mit is vettem, de utólag kiderült, egy csodaszép sötétkék sziámi harcoshal, aki azóta szépen megnőtt, pár neon és tűzlazac, meg panda páncélos harcsa. Jól vannak, köszönik szépen, ami nagy szó, hogy milyen ismeretekkel vágtam neki a dolognak :)
Most épp asztalosnál van egy akvárium asztal készülőben az új műszernek, szóval addig elméleti tervezés van.

https://drive.google.com/open?id=0By9QkwA2tKkbT0hMcjZ5V0pyYzA
 
Utoljára módosított:
Kis kimaradas utan de haladt a projekt.
Mint azt feljebb irtam, keszult egy kis asztal az uj akvariumnak, ami szerintem egesz jo lett, a rendelkezesre allo helyet tekintve. Eloszor csinaltam egy kis szivargas tesztet , mert az aki az hasznalt volt, de ismerostol kaptam, szoval biztos ami biztos.
Korabban mar elkezdtem bevasarolni a szukseges dolgokat, ami igy indulaskor azert nem olcso, igy igyekeztem elosztani idoben. Ajzat kavics, taptalaj, dekoracio stb.
Taptalajnak JBL Aquabasis Plust vettem, kezdesnek az en tudasomhoz gondolom / remelem jo lesz. Eddig ugy nez ki. Erre jott ra egy atlagos szinezetu kavics, es akkor jott az erdekes resze. Mit vegyek meg bele? Az elozo kis akvariumban mar megtetszett a Red Moor gyoker, de meretebol adodoan kicsit nagyobb kellett volna, hat nekiindultam szerezni egy pofas darabot. Igy nez ki!
Szerettem volna sziklat is, bar arra meg nem volt elkepzelesem, es az elnevezesekkel kapcsolatban is voltak gondjaim. Lattam a neten egy olyan kovet, ami ugy nezett ki mint egy strucc tojas, de tok fekete volt, es ebbol volt kialakitva egy erdekes kis egyseg. En azt hittem, hogy az a lava ko, de utolag kiderult, hogy nem az. No mindegy, kozben megtetszett a boltban a Dragon ko, es vettem egy izmos 7 kg-ot, amit itthon szetcsaptam. Melette lattam meg egy olyan kovet, amit az elado sem tudott megnevezni, de ettol meg elhoztam, es azota is jol mukodik :)
A Dragonbol epitettem egy kis menedek sziklabuvohelyet, ugyan nem rogzitettem ahogy azt sokan mondtak, mert eleg stabilra sikerult, es azota is birja a randalirozo halakat.

Feltoltottem vizzel, es jarattam ahogy tanacsoltak, bar novenyek meg nem voltak benne, mert a vilagitas meg nem erkezett meg. Szett akvarium es a gyari lampa valljuk be kicsit keves volt, azt hiszem 2x18W 100 literre.
En egy 2x24W-os Odyssea lampat vettem es az elozo kis 35 literes akvariumomrol atszereltem a 24W-os kompakt Ody-t, igy megvan kb a 0,7 W/liter.

Szuresrol egy Atman CF-600 gondoskodik. Nem egy Eheim, tudom, de vegzi a dolgat es meg vagyok elegedve vele maximalisan.

Novenyek teren sajnos nem tudok sokat mondani, mert sajnos ranezesre vettem oket, elmondtam a boltban a parametereket, tropusi vizbe kell, kb 26-27 fok, mennyi fenyhez es CO2 beoldas nelkul. Egyenlore elvagyok Easy Carboval napi 3 ml-t adok.
Par noveny, ha valaki ismeri, annak koszonom ha elarulja a nevet :)
Egyet tudok, az egyik a vizi hortenzia :)

Aztan jottek a halak. A kozeppont adott volt, egy gyonyoru sotetkek Sziami harcoshal, es hozza kerestem tarsakat.
Eredetileg par neon hallal es rezlazaccal uszkalt, de a nagyobb hely miatt ugy dontottem veszek melle meg parat, hogy mutasson is valamit a 100 liter.
Neonbol vettem parat es Plattikat javasoltak. Nagyon szepen tisztitjak a leveleket. Megtetszett az algaevo harcsa, egy sima sotet szinu, es egy lazac rozsaszin, igy lettek parban, valamint ket Panda pancelos harcsa.

Kicsit ockodtam ugyan, mert azt mondtak, paran, hogy nem igazan jo igy osszezarni a Bettat, de szerintem egesz jol elvan. Etetesnel kicsit talan lemarad, de orvosoltam a problemat.

Egyenlore igy all az akvarium :)
 
Utoljára módosított:
Páncélos harcsából is érdemes több darabot tartani, ha a hely és a szűrés engedi. Jobban érzik magukat ha van egy csapat.
 
Egy kis forumtechnikai kerdes :)
Hogy lehet kepet berakni a naplo topic cime ele?
A naplód első bejegyzésében szereplő kép automatikusan megjelenik a cím előtti kis képen. A VIP rangú kertészek a saját naplójukban az első hozzászólásban levő képet tudják frissíteni. Régebben egy moderátort megkérve lehetett cserélgetni ezt a képet, úgy tudom most ez a lehetőség/funkció nem működik.
 
Nemreg erdeklodtem alga ugyben az alga tipicban, aztan megint csak tanacsotokra a sajat naplomban folytatom.

Hattertortenet:

104 literes tropusi aki. Halak: Betta, neon, rezlazac, platti, panda pancelos harcsa, algaevo harcsa. Napi 3 ml carbo, eddig heti 2x5 ml TF Planter, most napi 1,5 ml novenytap. CO2 nincs. Vilagitas az utobbi 2 hetben 72 Watt volt 11 oraban a korabbi 48 Watt / 12 oraban. Volt egy regi kis akvariumom, es annak a vilagitasat raszerkesztettem a mostanira kiegesziteskent. Nem gondoltam, hogy 24 Watt ennyivel tobb mint amennyivel most mar latom.
Nos a tanacsok az algasodas ellen az volt, hogy a 11 ora vilagitast vegyem vissza 8 orara, es a 72 Watt helyett boven eleg a 48 Watt CO2 nelkul. Nos en egy arany kozeputat valasztottam, 48 Watt 9 oraban. Igaz igyan, hogy az utolso vizcseremnel csinaltam egy probakeppeni Carbos ecsetelest a Red Moor gyokeren, es igy a visszafogott vilagitassal en ugy latom, hogy a gyokerrol teljesen eltunt az alga, es a melyebben levo tereptargyakrol is mint ha kezdene visszaszorulni. A nagyon algasodott leveleket megnyirtam, mondjuk alga nelkul is rajuk fert, mert kezdtek dzsungelosodni, es lekopogom, eddig jo iranyba valtoznak az esemenyek.
Nem tudom pontosan milyen alga volt/van, de hatha ti jobban be tudjatok azonositani.
Erdkes, hogy eles hatarban elkulonul a feluleteken.
KEP1
KEP2
KEP3

Ezek meg a nagyon algas pillanatban keszult kepek, azota javult a helyzet.
Kicsit elsokalltam a vilagitast, bar jol nezett ki tobb fennyel, de hat kell hozza technika is, ha szeretnem novelni a fenyt.
 
Uj jovevenyek kerultek az akvariumba. Nem vettem, egyszeruen csak lettek :) Na jo, szulettek, de meg nem tudom ki fia borja. Van egy nagy hasu plattim, de meg mindig eleg nagy a hasa. Eddig ugy 3-4 kis halat szamoltam meg, de nagyon bujkalnak. Nem volt tervben szaporitas, igy sem elkulonitve nincsenek, sem kulon kajaval nem keszultem szamukra. Beuzemeltem egy 5 literes befottes uveget, egy kis szurovel, minimumra visszaveve, de meg kihalaszni sem tudom oket, szoval, ha tulelik az ejszakat, eleg lelemenyesek lesznek, akkor talan tulelik. Etetni meg nem tudom mit adjak nekik.
Ez a legjobb kep amit csinalni tudtam roluk. Otlet, hogy milyen hal? Rezlazacom van, Plattim es Neonok. A tobbi az nem johet szoba.

nagyitas.jpg
 
Mivel tudok szep apro buborekokat csinalni ? Legpumpa es porlaszto hasznalatara gondolok. Porlasztokovel nem igazan ertem el megfelelo hatast. Igaz eleg kis kovet probaltam. Van jelentosege ha nagyobb a ko es jobban elolszlik a levego nyomasa? Olvastam citromfa porlasztorol is ami kicsit aprobb buborekokra porlaszt, viszont surubben kell cserelni.
Van esetleg mas otlet?
 
Back
Oldal tetejére