• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Valami scape....

Bánáti Zoltán

Főkertész
Sziasztok!

Első naplóm, első növényes próbálkozásom.

Bár már kamaszkorom óta foglalkozom akvarisztikával, az jobbára a szokásos hal-központú megközelítésről szólt. Horn- Zsilinszkyn szocializálódtam... :)

Először úgy 6-7 éve találkoztam az Amano féle megközelítéssel a neten, ami azonnal megtetszett. Hamar ráakadtam többek közt Nigro blogjára is és rájöttem, hogy ebben a műfajban a 20-25 éves rutinom nem nyom túl sokat a latban.
Ezen kívül technikai oldalról is komoly feltételei vannak. Abban az időben nem voltak adottak a körülmények (idő, munka, anyagiak, stb…. miatt), ezért nem vágtam bele ebbe az irányzatba, a megvalósítás váratott magára.
 
Azóta sok minden változott, és történ nemrégiben, hogy kedves családom sokadik születésnapom alkalmával kifejezetten álom-megvalósítás célzattal meglepett egy akkora összeggel, amivel már érdemes lehet elindulni.
Ezúton is szeretném megköszönni nekik (bár meglepődnék, ha idetalálnának a fórumra…….. sosem lehet tudni :)):

KÖSZI CSALÁD!!!!!!!!!!!!!

Fenti esemény lökést adott elfojtott vágyaimnak és beindultak a rozsdás fogaskerekek a fejemben…

Akkor vágjunk bele!
Először is kiolvastam a fél internetet, végig néztem a fél jutyúbot. Ezt a fórumot is jó sokat olvastam, iszonyat mennyiségű infó gyűlt össze itt, amit hasznosítani tudtam a tervezgetés során.
A sok olvasástól még több kérdőjel lett a fejemben, mint előtte volt (némelyik közben átalakult felkiáltójelre), szóval jól összezavarodtam. Aztán lassan kezdett kicsit letisztulni annyira, hogy tudtam már döntéseket is hozni.

Kezdett kialakulni a koncepció….
 
Alapvetően tanuló projektnek szánom, fő célja:

- Tapasztalatszerzés (elkövetni azokat a hibákat, amiket el kell ahhoz, hogy saját bőrömön tapasztalva ki tudjam alakítani a módszert amivel működtetni lehet egy ilyen akit)

- Nekem tessen az eredmény (az sem árt ha másnak is tetszik)

Ehhez szeretném kérni a segítségeteket. Szívesen fogadok minden véleményt, kritikát.

A hardver:

Üveg: 60X30X36 (nem opti)

Szűrő: Atman CF-1000 (2 l Matrix trop, 100g Seachem Purigen)

Világítás: Odyssea 2X24 W T5 (2 db 6500 k csővel), fentről lelógatva (állítható magasság)

CO2: nagynyomású, Serra 500 külső reaktorral

Táp: Green Aqua Micro/macro + Easy Carbo

Aljzat: JBL aquabasis plus, ADA Amazonia, JBL Sansibar orange dekorhomok

Dekor: Dragon kő, Red moor gyökerek

A scape elképzelés:

Klasszikus U-elrendezésű, kétoldalt magasított, kövekkel elhatárolt növényesített rész, elöl csak dekorhomok.
 
Szia!
Üdv itt a fórumon!:)
Jók az elképzelések, jók a technikai hátterek is.(y) !
Várjuk a megvalósítást! Persze a képeket is szeretnénk látni.;)
 
Most, hogy a képeket nézegetem a következők jutnak eszembe:

- nem sikerült normálisan vízszinteznem az fotó-állványt :(
- ahhoz képest amit elképzeltem elég más lett a hangulata. Sokkal sivatagosabb. Nekem annyira sivatagos, hogy lehet hogy átminősítem a növényest terrárium projektre és teszek bele egy gekkót azt jó'van.........:)
- túlzsúfoltnak látom
 
Üdv a fórumon!

Szerintem remek az elképzelés, és a technika is. Nem gondolnám, hogy a layout-ban túl nagy baki lenne. Kisebb tárgyakkal még tudod finomítani és növelni a térérzetet. A növényesítés legalább annyira fontos lesz. Azzal javíthatod és ronthatod az összképet. Jó lesz ez, hajrá!(y)
 
Köszi!
Elkezdetem a növényesítést. Ha megvagyok teszek fel képet.
 
Nekem tetszik!(y)
Egy kis Anubiason (kis levelün) nem gondolkodtál?
Dragon kő lyukaiban jól mutatna.
 
Nekem tetszik!(y)
Egy kis Anubiason (kis levelün) nem gondolkodtál?
Dragon kő lyukaiban jól mutatna.

Nézegettem, de nagynak találtam ehhez. Növények helyes megválasztásánál még nagyon bizonytalan vagyok. Köszönöm az ötletet, megfontolom!

Igazából, így az elején már azzal elégedett leszek, ha beindul az aki és nem önt el az alga. A növényeket meg a többit gondoltam majd finomítgatom, ha elmúlik a kezdeti stressz :)
 
Jelentem technika elindult, minden okénak tűnik.

Így tervezek indítani:

- Első héten napi vízcsere 50%
- 5 óra napi világítással indítok, 3. héttől emelem feljebb hetente 1 órával, ha az algák megengedik
- CO2 1 bubi/sec-el indul (világítással együtt emelem a 3. héttől), 3 órával a világítás előtt kapcsol be, világítással kapcsol le
- Első naptól tápozok macro/micro 3 ml/nap, Carbo 3 ml/nap

Mit gondoltok?
 
Szia.

Ezekkel a feltételekkel simán jó vagy szerintem. Túl sok dolgot nem tudok tanácsolni, mert én is csak zöldfülű vagyok még de nekem tetszik. A tápozásban én követném a GA-s ajánlást az jól ki van találva és rengeteg embernél működik, nálam is. A világítás idejét én kiszámolnám a helyedben pontosan mert ahogy a túl sok úgy a túl kevés sem jó. Nigro blogján megtalálod a WPG képletet. Amúgy tetszetős dolgot alkottál, de a hydrocotyle-t tartsd szemmel mert kicsit nem figyelsz oda és elmászik mindenfele. :) Pont tegnap reguláztam meg én is és csak lestem, hogy hova beszőtte magát.

Szóval csak így tovább.
 
Köszi, a tippeket (is)! :)
 
Jelentem technika elindult, minden okénak tűnik.

Így tervezek indítani:

- Első héten napi vízcsere 50%
- 5 óra napi világítással indítok, 3. héttől emelem feljebb hetente 1 órával, ha az algák megengedik
- CO2 1 bubi/sec-el indul (világítással együtt emelem a 3. héttől), 3 órával a világítás előtt kapcsol be, világítással kapcsol le
- Első naptól tápozok macro/micro 3 ml/nap, Carbo 3 ml/nap

Mit gondoltok?
Jó lesz így! Bitang a szűrésed, nem lesz gond!(y)
2-3 hét után próbálj nitritet, nitrátot mérni. Ha minden oké akkor mehetnek előbb az algázok, majd a "többiek". (Bár ezeket tudod szerintem)
Gratu, algamentes akváriumot kívánok!:)
 
Back
Oldal tetejére