• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes Zöld-vörös, első akvárium, 125l

Piros

Kertész szaki
Sziasztok!
Mondhatni ez az akvárium már "kész van". Úgyhogy most visszamenőleg, sajnos emlékezetből, leírok mindent, hogy hogyan indult az egész. És a későbbiekben naplózni fogom a további történéseket, hiszen egy aki mindig változik.
Már gyerekkoromban szerettem volna egy igazi akváriumot, de a szüleim nem engedték, talán érthető okokból. Viszont a szüleim halkereskedők (nem díszhal), így mindig bekerült véletlen egy-egy sneci a hozzánk szállított pontyok közé, és időnként, akváriumnak kinevezett hatalmas dunsztosüvegbe kerültek, dísznek kaptak egy-két szál tiszai hínárt, meg egy pár kavicsot. Nem épp megfelelő körülmények közt voltak tartva így visszagondolva, de elég szívós kis dögök, sokáig bírták.
Most, hogy végre befelyeztem az egyetemet, és mondhatni saját lábakon állok, a fejembe vettem, hogy MOST lesz egy akváriumom!
Körülbelül nyáron kezdtem el jobban utána olvasgatni a dolgoknak interneten, mindenféle oldalakon, hogy mit hogyan is kell csinálni. Aztán vettem egy könyvet is. Azt is kiolvastam. Ősszel keztem el azon tanakodni, hogy milyen akváriumot, és honnan, mennyiért, mekkorát kéne szereznem. Mit akarok bele rakni, mit birok én, hova tudom rakni, stb.
 
Gondoltam első akváriumnak nem kéne túl nagyot vennem, de az ilyen 50-100l-es akváriumszettek közt elég nehéz jó összeállítást találni. Azt viszont nem akartam, hogy a szűrőt, a melegítőt, meg mindent külön vegyek meg így elsőre. Az úgy nagyon sokba fáj. Végül elég hosszas tanakodás után egy Ferplast Dubai 80 125l-es akvárium mellett döntöttem. Drága márka, de 30% akció volt rá, nem hagyhattam ki. És egy kicsit nagyobb is a tervezettnél, de még így is befér a kinézett helyre. (Lessz róla kép! ) Szóval az adatok az akiról: 81*36*51cm, 125l. Szűrő: BluWawe5, 500 l\h, 4 féle szűrőközegnek van benne kialakított hely, még az eredeti a csomaggal kapottak vannak benne: ritka és sűrű szivacsok, műanyag labda és kerámia gyűrű. A szűrőben van elhelyezve a vízmelegítő is, 150W. Világítás: 2*24W T5 neon, Philips TopLife és FreshLife. Szóbal az akvárium szettekhez képest nem tűnt így látatlanban rossz választásnak. Mondjuk az megnehezítette a dolgom, hogy nem találtam róla interneten véleményt. De megrendeltem házhozszállítással, plusz egy-két nagyobb dologgal, pl. aljzat, háttér. Úgy vártam, mint a gyerekek a Karácsonyt! De ez már januárban volt.
 
Úgy látszik, még nem tudok képeket feltölteni, mert frissen regisztrált vagyok, ezért csak írogatok tovább... Vagy nagy a kép, vagy nem tudom...:confused: o_O
Megérkezett a várva-várt aki! :LOL: Na de hogy!:eek: Budapesten lakom albérletben, ott is dolgozom, viszont vidéke a szüleimhez vagyok bejelentve. Szóval, megrendeltem az akit, neten. Ki kellett töltenem egy adatlapot, amin meg kellett adnom a szállítási és a számlázási adatokat. Ők meg jól összekeverték. :dead: Úgyhogy jól elvitték az Alföld közepére az akváriumot. Telefonált nekem a futár, hogy hozott egy csomagot, becsengetett, de nem jön ki érte senki. Mondtam, hogy próbálja meg a másik csengőt is, mert hogy kettő van. Kérdezte, hogy hol a másik csengő? Én meg megkérdeztem, hogy ő hol van? Mondta, hogy Alpáron. Ez kicsit fájt, de megbeszéltük, hogy el tudják hozni nekem Pestre, csak ez még plusz egy-két nap. Gondoltam, kibírom. Aztán kiderült amikor a csomagot kibontottam, hogy én eredetileg a led világítású változatot kértem, de ők a neonosat küldték. A ledes verzió egy kicsit drágább, úgyhogy vissza kellett fizettetnem velük a különbözetet.
Egyszóval elég "jól" indult az egész, de nem törtem meg! (y)
 
y3mqlYYCttocrdjQ9uQXBpxeU4-2GzVvx1eX4akOvqPBTsrg31zVAydUjAwg31-VtdmA3heZbvqbiBKidzYICdk49oTAIJKrKQNmJLL-coKE4uqmBR6bv8QAuUXm9yvhqccdpC9AJYx9z3hRvCCZGZIlkO0Bch1t_ec0TjFqDbXx-Q
 
Áhh! :LOL: Még is csak tudok feltölteni képet. Erre felbuzdulva még egy pár az akiról berendezés előtt:
y3mOMjb6Qyr1zKPjFnNFVLWykLLsdeISa-gm_Z3wVKdPjFoKqirtppgxS9_Tr2DeozB5nwtF71mDmtsUkIX9PTKu_9CWXYNICbDiTrbI8OueNYGiC2AsBwc_TCuUBGwJ8pvRytII2t0PPD6aiszjfyh5_OnAGbxK9YhxRstKf17SKc
y3mvvshQzeAsMSVcZN29q0t_Xd8Mc4zESxO7yAghyDCGozz1FJT2Y4Kn6VCrbC0wHbchGgqenBdnQeLzqS6SAKtHlPmGkGXpWcAZCF7bxw73IUp4UzV5oRlaUZOEbqhDcPVc1RRBMUO6Qqzky03zxi4RvT2Nsx2P0Aa7pbeNHLQuOM
y3m8PVR3s0Jog9TW4Wa_EWASUjlX5GfT42u0Xr7wx5qHQF7U9DaePl6fgVNHfbv7lwRyLiaOdYYe4Snb0Z6Ii1tkKHVV4HGToseemen4reyt7W7Op-rMhelZ3XJFoVHk1Q1D82gin0HEN12nRDr2rVf-0rlFim_ka9rsiRDMvTKVqY
 
Úgy látszik, még nem tudok képeket feltölteni, mert frissen regisztrált vagyok, ezért csak írogatok tovább... Vagy nagy a kép, vagy nem tudom...:confused: o_O
Megérkezett a várva-várt aki![emoji38]Na de hogy!:eek: Budapesten lakom albérletben, ott is dolgozom, viszont vidéke a szüleimhez vagyok bejelentve. Szóval, megrendeltem az akit, neten. Ki kellett töltenem egy adatlapot, amin meg kellett adnom a szállítási és a számlázási adatokat. Ők meg jól összekeverték. :dead: Úgyhogy jól elvitték az Alföld közepére az akváriumot. Telefonált nekem a futár, hogy hozott egy csomagot, becsengetett, de nem jön ki érte senki. Mondtam, hogy próbálja meg a másik csengőt is, mert hogy kettő van. Kérdezte, hogy hol a másik csengő? Én meg megkérdeztem, hogy ő hol van? Mondta, hogy Alpáron. Ez kicsit fájt, de megbeszéltük, hogy el tudják hozni nekem Pestre, csak ez még plusz egy-két nap. Gondoltam, kibírom. Aztán kiderült amikor a csomagot kibontottam, hogy én eredetileg a led világítású változatot kértem, de ők a neonosat küldték. A ledes verzió egy kicsit drágább, úgyhogy vissza kellett fizettetnem velük a különbözetet.
Egyszóval elég "jól" indult az egész, de nem törtem meg! (y)
Minden kezdet nehéz :)
Egy kis izgalom kell, különben túl egyszerű lenne. ;)
 
Totálisan kezdő akvarista vagyok, de szeretem ezt az akváriumot. Nagyon szép üvege van, és szerintem a kialakítása sem rossz. Annyiban fura, hogy a felül középen található áthidaló merevítés olyan, mintha ki lehetne szedni, de én nem bírtam. Szóval a 3D hátteret úgy raktam be, hogy középen hátulról konkrétan félbe vágtam a hátteret, de csak annyira nyomtam bele a pengét a habba, hogy ne menjen át rajta, mármint az elülső "látvány" oldalán ne lyukadjon ki a sniccer. Aztán eltörtem. Nyilván, automatikusan a vágás mentén tört el. Így, amikor már az akváriumban újra összeillesztettem, alig látszódott a szikla felületen egy hajszálrepedés, és mostmár nem is látszik. Egyébként az egésznek kb. 2-3 cm magas plasztikája van, nem olyan vészes. A szűrő egy kicsit zúg, de hálószobában van, és abszolút hozzá lehet szokni. Amúgy a vízpumpa, ami gyárilag benne van, nem a max l/h-ra van állítva, mert ha max-on van, akkor el kell fordítani a pumpából kivezető csövet, és akkor kicsit furcsán áll a szűrőben, de azt is megbütyköltem, csak a szivacsot kellett egy kicsit megigazítanom ollóval.
Aztán bekerült a "gyerek" a helyére. Konkrétan a tv helyére a polcra. Ezt sokkal értelmesebb bambulni.;) A polcot nyilván meg kellett erősíteni. "Mezei" farostlemezből van az egész szekrény. Úgyhogy ami a polc alatt van szekrény kapott belülről két asztallábat, és egy vastagabb lécet. És közvetlen az aki alá raktam a polcra még egy plusz polclapot. Hát elég Mekk mester, de tart! Erről még nincs kép, de rakok fel. Haláli!oVLfpNC1VZf0X-WDO7OF-gh-iHD2BZ9nYC28NxD8PQTn6jkjAWbuUGhsmjc?width=5376&height=3024&cropmode=none.jpg
 
És jöhettek a növénykék. Ők az első generáció. Sajnos a hínárok nem bírták a kiképzést, kihaltak. Gondolom, nem elég nekik a fény, de úgy látszik, hogy amik most vannak, már jól megvannak. Sőt! De ezt később.
A képen karanténban vannak, csigátlanításon. De nem jött be. ;) Nem baj, mostmár haverok vagyunk a csigákkal is.
y3mEI-G4pBH3f0H-_h8aEDYLneETovYAgBgxY-PBOVzbvqtkmmpco6DTntt-3CB3W8rN-QI7FPYIb_x7O21ZzjofbPPrnJ2XOrM8jLEcGBa08giPj-yraV3i4bcCEHJzun1V3hqpNWVjvnPijsmpbiFpGE9eoGJgMKN55x0z3nBhZ0
 
Szereztem még Red Moor fát, jávai- és májmohát, az aljzat JBL Manado, készítettem két bujkálót. Lecsiszoltam két kókuszdiót és kilyukasztottam. A fákat és a kókuszdiókat 3 hétig áztattam vízcserékkel. Jöhetett a berendezés. Mire kimostam a Manadot, kb. meghaltam... Szóval mosás, ültetés, mohakötözés, fa súlyozás, vízzel felengedés... A fák, annak ellenére, hogy áztattam őket, nem akartak lent maradni a víz alatt. Sőt! Három részből áll a fa, ami a képen látható és a legnagyobb részen még mindig rajta van a kő. Nem akar lent maradni magától a vízfenéken. De mostmár ott is hagyom. Úgy sem látszik, el van rejtve az aljzatban.
y3mWwtU4a9xrzbOv8geOImuppzBA6u5yxqay1z7_A_eBBAwx8YVzcovH3vlZ4vXLOTTomOjQS8N55Wyab_kS4KBJSpRcmqJJzvvUOMNHhBl3Or2LKaBhhosObFhHqJdGDx8UoEY1PQqkMfXxlphsV3RgdnS_l7Ds1eGQ9l08ersdQ0
y3mzjm6sg0roHke65KkBCkeOJnmVG7yrMX8Uoa74kFCe8MtnHi_WwFFkQ_kW__bf4f2CHlW8f69Y9bAEeGGdUt1dADqGXKIoxHqx-uaJij7yz7Hd34vggTLSxJlXs2JZplQvlPV5mv6B7joO-NfmTlHsifsF6ILbN6ZnEC4EKDwURw
 
Ahogy látom nem riadsz vissza, ha rögtönözni, barkácsolni kell. Ügyes. :)

Hát, szobrász vagyok, vagy mi a fene. :p Nekem mindenhez értenem kell, még ahhoz is, amihez nem.
A viccet félretéve, ami egyébként teljesen komoly, az asztallábas megoldásban segítettek, mert a szekrény a főbérlőjé. Ezt ő csinálta. (albérletben lakom) De a többit egyedül hoztam össze.
 
Aztán jött az a bizonyos három hét várás. Először jött a fán a penész. Teljesen ki voltam tőle. De az gyorsan elmúlt. Aztán jött a barna alga, az is eltűnt kb. két hét után. Közben kikeltek a csiguszok a növényeken. Jött a vita barátommal, hogy de tartsuk meg őket, de ne tartsuk meg őket, de tartsuk, de ne tartsuk, de, de... De megtartottuk... Jöttek a csigák csőstül. Most végül is garnélákkal vannak sakkban tartva, és meg lett hagyva a négy "őscsiga" (azoknak most kb. 2 cm átmérőjű a háza), és vízcseréknél szedek ki belőlük (a kicsikből). Így elvagyunk.
y3mH2ihSIhQqfIKzCvJt95a92oqEi_QADWI-gYDG3WfRARQ0ivhmRhCXRlEYEhVPz43wgU-tu53KPjaziIl395RSJbak-AoeRX2Sy4xKk8aJuxGFdZYrK1ktkvJhjL6IMQ1cmJxDbkCiBLRwvAgJutaRW8XNOPWy88tswNcmONWKJY
y3maGjwZk6dskkGYAhHPBA1pkz-59-lxjh9fSLcZ9uiEd5rjdV7CjyOHmzXnyz5SaVI7t8gSy3h_6MzmmUn1_xYYUDW9NBD4xGDKDD-R1KA0fVcpWnXeAyPsm2v8QWxwvhKlQ3j7lsQLoUbWNtN4jf7vE7ri7QfY_EaeTZ6GF-Cp0E
 
Közben elkezdtem nézegetni a halacskákat. Abban biztos voltam, hogy szerettem volna ramirezit. Egy párt. Ahhoz kerestem valamilyen csapathalat, és a vörös neon mellett döntöttem, és még valamilyen kisebb testű baltahasú lazacot szerettem volna. Ez volt az eredeti felállás. Ehhez ugye lágyítani kellett a vizet. Nálunk alapvetően 15 nk-s. Az nagyon sok. Olvastam, hogy alapvetően az tesz jót ezeknek a halaknak, ha megfelelően lágy vízben vannak, de mivel már eleve fogságban keltek, elég jól tolerálják a csapvizet. Gondoltam, hogy minél szebbek és egészségesebbek legyenek, lágyítom majd nekik valahogy a vizet. Vízlágyító kütyüket nem akartam venni. Így is sokba került már ez az egész. Szóval azt csináltam, hogy hetente cseréltem vizet, úgy, hogy a vízcsere nap előtt felforraltam 20l vizet egy nagy fazékban, következő nap leszívtam 30 l vizet az akiból és azt pótoltam a már kihűlt a 20l forralt, így lágyított vízzel és plusz 10l csapvízzel. Ezzel a módszerrel 12 nk-s vizet értem el. Szóval az ekkori paraméterek, amire emlékszem: összkeménység 12 nk, 27 C°, nettó 95-100l, heti 30l vízcsere, 8 óra világítás, kicsit később 9 óra, ammónia 0, nitrit minimális, vagy semmi, nitrát tesztem még nem volt. Vízelőkészítő: EasyLife filter medium, növénytáp: EasyL carbo és EasyL profito. Az elején a gyári mennyiséget használtam, de mostmár változtattam.
Először megérkeztek a neonok. Tízet kértem a kereskedésben, de kaptam egy bónusz darabot. :ROFLMAO: Amikor megérkeztek nagyon együtt mozogtak, féltek, de kb. egy nap után hozzászoktak a terephez. Akkor inkább már szétszóródva mozogtak.
y3mjNQl7yI5oeRuaKAByuTTWNro_pPrdUYHp9Uvwn98iKsyIO9uYrtHwV0AZrbVDu2mpk1bBT9yWsuZQm5pWN6VKO_hgjghLewye2XMHquW8CgkQx0ULbnddfIdxHNGtqAEbhaFRX9e-aKvDtxMgA4C84aVye7BaPXl8_rJW6D_KDU
 
Szépen alakulgatsz, de a takarító brigádról ne feledkezz meg (oto, amano kötelező;)).
Látom van némi algád, ráadásul elég makacs fajtából, ezért vagy black molly-t, vagy sziámi ormányost is szerezz be, minél kisebb, annál jobb, mert később már nem annyira mozdul rá az algára, akkor jöhet a csere-bere).
Dicséretes amit leírtál és az külön tetszik, hogy lány létedre ilyen lelkes és leleményes vagy.(y) Csak így tovább!:)
 
Szia
Elég jó olvasmányos napló indítás és szuper akvakert lett belőlle. Gratulálok(y). Szerintem low techben a 2x24w elég lesz. A szűrő anyagokat még turbózhatod valami biológiai szűrő anyaggal mert a biolabda és a porcelán karika nem sokat ér. A forralós lágyítás sem valami célra vezető, szerintem el lesznek azok a halak csap vízben is, aztán ha lesz pénzed és még mindig akarsz lágyítani akkor beszerzel egy RO berendezést.
Csak így tovább hajrá!:)
 
Szia
Elég jó olvasmányos napló indítás és szuper akvakert lett belőlle. Gratulálok(y). Szerintem low techben a 2x24w elég lesz. A szűrő anyagokat még turbózhatod valami biológiai szűrő anyaggal mert a biolabda és a porcelán karika nem sokat ér. A forralós lágyítás sem valami célra vezető, szerintem el lesznek azok a halak csap vízben is, aztán ha lesz pénzed és még mindig akarsz lágyítani akkor beszerzel egy RO berendezést.
Csak így tovább hajrá!:)
Hát sajnos ezen a lágyvíz, nem lágy víz dolgon már túltettem magam. Nem szép sztori, de azt is le fogom írni, hogy miért. Az a lényeg, hogy most csapvizezek.
 
Szóval megérkeztek a kis neonok. Nagyon örültem nekik. Élénk, szelíd kis halacskák. Vízcseréknél nem is figyelték, hogy mit csinálok, már az elején sem. Úgy kellett őket elhessegessem, ha valamit akartam csinálni. A növények is el kezdtek növögetni, nem tűnt olyan kopasznak az egész.
 
Back
Oldal tetejére