• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

140 L keskeny panoráma

Adiem

Nézelődő
Sziasztok!

Ádám vagyok új a fórumon!
Szeretnék egy naplót nyitni első növényes akvárium próbálkozásomnak.
Pár mondatban az akváriumos előéletemről:
Az akvarisztikával először gyerekkoromban találkoztam , apum szokásos mindentbele társas akváriuma volt 2-3 fajta növénnyel, elevenszülőkkel. Fater egy ideig lelkesen gondozta de időhiányban az útóbbi évben szépen lassan elkezdett egyfajta "önfenntartó" mocsárrá változni. 2012 őszén gondoltam úgy hogy inkább magamhoz veszem és rendbe hozom, csak úgy ad hoc .
Kivakartam a dzsuvából, átköltöztettük, a szétrohadt bútort lecseréltük, betelepítettem halakkal, pont mint régen.
Csak ezután kezdtem el utána nézni, mennyi minden lehetőség van még egy akváriumban. A növényes vonal nagyon megtetszett, elhatároztam hogy megpróbálom szépen, lépésekben átalakítani a társas akváriumot egy - először - Low tech tankká aztán majd kiderül hogy még mivé.
Itt a fórumon kezdtem el a kupálódást, komoly felhalmozott tudás van ezeken a oldalakon, főleg a DIY részleg, magam is ezen a vonalon tervezek haladni.

Akvárium: 60 x kb.44 x 55
Térfogat: 140 L

Világítás: 4 Gu10es Led, darabja 60w-os halogén spotnak megfelelő
Szűrő:Egyenlőre egy belső szűrő üzemel, amit le fogok cserélni.
Növénytáp: Easy Life pro fito

Aljzat: Kavics fekete - fehér, és fehér dekorhomok
Dekoráció: Hungarocell háttér, Fuji kövek, vasfa

Élőlények:
Növények:
Nymphaea lotus
Pistia stratiotes
Hottonia palustris

Halak:
6 Vörös neon - később is ők lesznek, valószínűleg zöld neonokkal egy közepes méretű csapatban

Csigák:
1 Anentome helena - Csigaevő csiga

Vízcsere: heti 30%


Az akvárium maga egy keskeny panoráma akv. viszonylag nagy magassággal, 55 cm.
Egy homokszínű háttérrel, most még tetővel és egy DIY Fém álványzattal (a gondos lakatosmesternek hála van vagy 40 kiló, mindent ki fog bírni, szerintem ha atomrobbanás esetén belebújok túlélem mint Indi :))

Mivel a forma adott, ehhez kell alakítanom a járulékos dolgokat, amire példát még eddig nem láttam növényesben.

Eddigi átalakítási műveletek:
Első körben jártam a Green Aqua-ban 7 kiló Fuji kőbe egyből bele szerettem haza is hoztam egy adag táptalajjal, fehér dekorhomokkal, pár alacsony igényű növénnyel és egy flaska Easy Life Táppal.
(A kövek mint később/későn szembesültem vele, nem igazán harmonizálnak a háttérrel, még el kell dönteni mi legyen vele.) Ekkor még úgy gondoltam hogy a meglévő kavics aljzatot megtartom.

A világítás nagyon gyenge volt így elsőnek azt cseréltem le 4 darab GU10es LED spotot raktam a tetőbe, elméletileg darabja egy 60 w-os spot halogén izzót helyettesít. Az eddig csak vegetáló növények erős növekedésbe kezdtek, főleg a lótusz, viszont kb 3 hét elteltével megjelentek az algák, először csak az üvegen majd a köveken is. Lehet hogy sok egyenlőre a világítás, de mivel nagy a vízmélység, biztosra akartam menni.
Egy Easy Carbot fogok venni, hogy mérsékeljem az algásodást, még a nagyobb átalakítások előtt.

A koncepcióba nem illő halakat, szívfájdalommal, de elajándékoztam.

Jelenleg itt tartok. Próbálok tanulni a naplókból, de az akv. speciális tulajdonságai miatt szívesen venném a tanácsokat!

 
A további, tervbe vett változtatások:
  • Nyitott akváriumot szeretnék így első, egy lógatott armatúra készítése a meglévő Ledlámpáknak. Már le vannak adva a tervek a lakatos mesternek, ha kész leírom a DIY topicba a részleteket
  • Tervben van egy külső szűrő beszerzése valószínűleg egy Eheim Professionel 3 - 2073
  • A kavics lecserélése általános aljzatra, a színnel egyelőre gondban vagyok - világosabbra gondoltam a háttér miatt (ha megtartom)
  • Úgy gondolom a meglévő kavics egy részét tereprendezés céljából felhasználom, a domborzat kialakításához a táptalaj alá, ha jól gondolom a baktériumkultúra is jól jön majd amit tartalmaz.
  • Low-technek megfelelő közepesen igényes növények beszerzése
  • Egy olyan látvány tervezése ami kihasználja a nagy magasságot és a viszonylag karcsú mivoltát az akváriumnak.
  • Szeretnék garnélákat is
Szívesen várok -és kérek is- minden tanácsot!
 
Érdekesek ezek az akváriumok. Gondolom nem azért ragaszkodsz az akváriumhoz mert még jó állapotban van hanem a forma miatt. Sztem túl magas egy arányos kompozícióhoz de biztos vagyok benne, hogy lehet belőle egy nagyon jó tanuló akvárium. Én a helyedben nem is variálnék sokat ha megvannak a dolgok amiket leírtál bele is vágnék. Tapasztalás fog segíteni, hogy merre menj a későbbiekben. A fénnyel csak óvatosan. A low tech már csak azért is remek mert "szinte" nincs is vele munka.Sok sikert.
 
Tegnap megtörtént az akvárium átalakítása.
Felkerült az armatúra, nyitott lett az akvárium.
Sokáig tartott a barkácsolás, úgyhogy csak a szárazon rendeztem be eddig a terepet.

Alulra JBL Aqua Basis Plus Növény táptalaj került, erre kb 16 L ADA Aqua Soil Amazonia általános növénytalaj, az előtérbe, pedig a régi felállásból megmentett JBL fehér dekorhomok.
Középen a fókuszpont egy ADA vasfa - fatalpra csavarozva, még bekerült a meglévő mangrove gyökér és a fuji kövek.
A jelenlegi kinézet:


IMAG0383.jpg



Még biztos rendezgetek rajta ma, de egyelőre ez az elrendezés.
A ma napon bekerülő növények:
Hygrophila difformis
Green Aqua Elatine Hydropiper
Vesicularia ferriei 'Weeping' - fára kötve
Cryptocoryne Petchii Pink
Nymphoides sp. Taiwan
 
Beültettem az akváriumot tegnap. Még változtattam előtte a vasárnapi látványterven.
Hátul balra: Hygrophila difformis - Jobbra: Nymphoides sp. Taiwan
Elől balra: Cryptocoryne Petchii Pink - jobbra: Eleocharis parvula
A fán és a köveken: Vesicularia ferriei 'Weeping
IMAG0400.jpg

Nagyobb volt a fátyolosság mint amire számítottam, és a vízfelszínen bizarr trutyi úszkált, de ma reggelre, amikor ránéztem ez azért normalizálódott.
Amit látok biztosan, hogy még szükség van legalább 2 háttérnövényre és 3 középtermetűre.

A növények választásánál kizárólag távol-keleti vonalra hagyatkozom, próbálok egy ázsiai biotópszerű akváriumot csinálni.

 
Több okból is szimpatizálok az akváriumoddal:
1. Hasonló akváriumot terveztem a sarokba, de az élek megfelelő szögben történő csiszolása anyira megnövelte az árát, hogy inkább lemondtam az elképzelésemről, és máshol találtam helyet egy hagyományos akváriumnak.
2. Örülök, hogy így a képek alapján megfelelő a fényerő ezekkel a LED-es lámpákkal ilyen magas vízoszlop mellett is. Nekem csak 40cm a magasság, de én is LED-es megoldással világítok majd (7 db COB LED).
Engedj meg egy észrevételt: Hacsak nem egy lombos fa-utánzat kialakítása a célod (ami egyébként nagyon jól nézne ki szerintem), akkor az én meglátásom szerint kicsit idegenül hat az akvárium közepén függőlegesen álló fa. Talán a tövét kicsit kuszábbá tenném, "megvasatgítanám", mintha gyökerek állnának ki belőle, vagy még egy tömzsibb ugyanilyen fajta fát tennék a tövéhez... Persze egy ilyen arányokkal rendelkező akváriumot nehéz berendezni, sokkal könnyebb csak a képek alapján okosságokat írni, úgyhogy kérlek ne vedd beleugatásnak a kommentemet! :)
Egy kérdés: az esőztetőt vajon nem lenne érdemes függőlegesen beállítani az egyik sarokba? Úgy kevésbé lenne feltűnő, bár lehet, hogy nem tenne jót az áramlatnak...
 
Már egy ideje böngészem a fórumot és a növénysulit, de nem találom pontosan leírva hogy indításnál milyen időközönként mennyi vizet meddig, hogyan cseréljek. Ebben kérném a segítséget!
A másik kérdésem az lenne, hogy van 7 neonhalam akik most egy nagyon kicsi medencében vegetálnak - mert az nyilvánvaló hogy nem köszönnék meg ha most visszakerülnének az akváriumba - viszont mi az a leghamarabbi időpont amikor visszatehetem őket?
Valamint mikor lehet az első algatakarító brigádot (Oto.-k, Amano garnélák) beszerezni?
 
Több okból is szimpatizálok az akváriumoddal:
1. Hasonló akváriumot terveztem a sarokba, de az élek megfelelő szögben történő csiszolása anyira megnövelte az árát, hogy inkább lemondtam az elképzelésemről, és máshol találtam helyet egy hagyományos akváriumnak.
2. Örülök, hogy így a képek alapján megfelelő a fényerő ezekkel a LED-es lámpákkal ilyen magas vízoszlop mellett is. Nekem csak 40cm a magasság, de én is LED-es megoldással világítok majd (7 db COB LED).
Engedj meg egy észrevételt: Hacsak nem egy lombos fa-utánzat kialakítása a célod (ami egyébként nagyon jól nézne ki szerintem), akkor az én meglátásom szerint kicsit idegenül hat az akvárium közepén függőlegesen álló fa. Talán a tövét kicsit kuszábbá tenném, "megvasatgítanám", mintha gyökerek állnának ki belőle, vagy még egy tömzsibb ugyanilyen fajta fát tennék a tövéhez... Persze egy ilyen arányokkal rendelkező akváriumot nehéz berendezni, sokkal könnyebb csak a képek alapján okosságokat írni, úgyhogy kérlek ne vedd beleugatásnak a kommentemet! :)
Egy kérdés: az esőztetőt vajon nem lenne érdemes függőlegesen beállítani az egyik sarokba? Úgy kevésbé lenne feltűnő, bár lehet, hogy nem tenne jót az áramlatnak...

Nekem csiszolás nélkül csinálták az elülső részt is, kicsit furcsállottam, de ügyesen megoldotta az üveges, és sikerült neki nagyon vékony illesztéseket összehozni, aminek külön örültem, mert az előző ott engedte el magát és nagyon parázok hogy megint így járok.

Igen, még kicsit csenevész a középső fán a moha, de remélem belombosodik. :)
Ebből a szögből valóban idegennek hat amúgy, de azért jó ez az akvárium mert minden üvegén keresztül más látvány fogad.

Az esőztetős ötletet köszönöm, szerintem meg is próbálom ma átrendezni, mert a merevítések miatt nem lehet amúgy sem feltenni rendesen!
 
Engedj meg egy észrevételt: Hacsak nem egy lombos fa-utánzat kialakítása a célod (ami egyébként nagyon jól nézne ki szerintem), akkor az én meglátásom szerint kicsit idegenül hat az akvárium közepén függőlegesen álló fa. Talán a tövét kicsit kuszábbá tenném, "megvasatgítanám", mintha gyökerek állnának ki belőle, vagy még egy tömzsibb ugyanilyen fajta fát tennék a tövéhez...

Ezen én is elgondolkodtam, hogy kicsit így olyan, mintha egy vándorbotot szúrt volna le valaki az aljzatba. Viszont a fa kilógó része tök jól néz ki. Talán ha jól körbe lesz telepítve a töve, akkor megoldódik.
 
Ezen én is elgondolkodtam, hogy kicsit így olyan, mintha egy vándorbotot szúrt volna le valaki az aljzatba. Viszont a fa kilógó része tök jól néz ki. Talán ha jól körbe lesz telepítve a töve, akkor megoldódik.
Még az jutott esezmbe, hogy esetleg kövekkel is körbe lehetne támasztani a fát, amikre valamilyen moha lenne rákötözve...
 
A "vándorbot" tövébe ültettem Cryptocoryne Petchii Pink-et valamennyit fog takarni, remélhetőleg. Lehet fuji-t is tudok oda szorítani, majd meglátjuk :)
Az irányán már nem tudok nagyon változtatni sajnos :/

Az esőztetőt áttettem sokkal jobb így, köszönöm a tanácsot higherrr!
(bár sajnos az ív meggyorsítja az áramlást és kicsit hordja az ajzatot.)
jelenlegi állás:
IMAG0410.jpg
 
Eltelt az első 3 hét.

Az előző post óta mentek a vízcserék minden harmadik nap.
Bekerültek a megmaradt neon halak, féltettem őket először de jól bírták a kezdeti viszonyokat is.
Második héten beszereztem 8 Amano garnélát, a megjelenni látszó fonal algát teljesen felzabálták.
Első garnéláim, elképesztő kis élőlények, sokszor csak bámulom őket ahogy szorgoskodnak(csak ne szedegetnék ki közben a parvulát :) ).

Ültettem még az akváriumba pár új növényt:
Középtájra: Blyxa japonca
Hátulra: Rotala sp. pink és Hygrophila polysperma.

Jött még továbbá 5 Oto és 2 sziámi algázó.
Az egyik Oto elejétől fogva gyanús volt, sajnos nemrég el is hullott, remélem a többen már nem jutnak erre a sorsra, nagyon kedves kis halak.

IMAG0569.jpg


Jöhetnek a heti vízcserék.

Következő tennivalók:
Az easy carbo automata adagolását meg kell oldanom mert nem érek haza időben, hogy kellő időben adjam.

Vékony szappanszerű filmréteg sajnos minden másnap megjelenik, ezt le szoktam merni. Remélem ez még mindig az indítással járó kellemetlenség és nem valamelyik növény szenved.
Ha mégis ez a helyzet akkor erre megoldást kell találni.

Gyöngy dánió csapat és További garnélák (valószínűleg sepregető és narancs garnélák, mert nem akarok szaporulatot, de ez még változhat) beszerzése.
 
Szia! Tetszik az akváriumod, esetleg fel tudnál tölteni egy képet a "mocsaras" állapotról, mikor átvetted?
 
Back
Oldal tetejére