• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

216L Ryuboku

N-dee

Tapasztalt kertész
Legjobb napló
Tegnap este elkészült végre az új akváriumom. Sokat törtem a fejem, hogy milyen típusú legyen, aztán elhatároztam, hogy megpróbálok egy ryubokut összehozni. A döntés meghozatalát még több fejtörős nap - rajzolgatásokkal, tervezgetésekkel, akváriumok nézegetésével - követte, hogy milyen is legyen az aki kinézete, illetve ehhez milyen növényeket és dekorációs elemeket kell majd beszereznem. Miután végre összeállt a kép, elkezdtem a szükséges dolgok beszerzését.

Az akvárium volt az első a listán, ez egy 100x45x48cm(mélység), 216L-es medence lett, 10-es üvegből, csiszolt élekkel, merevítések nélkül és feketével ragasztva(tudom, ez nem divatos kertész körökben, de nekem így tetszik). Szerettem volna egy kicsit hosszabbat, de az aki a szekrénysor közepére, a régi helyére lett tervezve, így csak ekkora lehetett. A mélységét pedig a jobb berendezhetőség miatt növeltem meg 8 cm-el, a régiéhez képest.

A második dolog, a szűrés megoldása volt. Nem akartam még egy szűrőt venni és nem is éreztem szükségét, mert a hátfal teljes hosszát átérő esőztetővel, a 2028-as Eheim lazán előállítja a kellő flow-t és ezen keresztül érkezik a CO2 is a külső reaktorból, így a megfelelő eloszlatása sem gond. Egy dolgot kellett csak megoldani és ez pedig a szűrőtérfogat megnövelése volt. Ezt egy 35L-es hordó beiktatásával oldottam meg, amiben alul kialakítottam kb. 8L ülepítő részt, felette pedig 15m raschel háló, 15cm vastagon szivacs és kb. 3-4cm vastagon perlon vatta teszi a dolgát. A hordó a szűrő beszívó ágára lett kötve, így teljesítményvesztés nélkül meg lehetett növelni az eddigi 7,4L szűrőtérfogatot, kb. 40L-re. Ez így az akvárium 18.5%-a, ami szerintem meg fog birkózni a későbbi ammónia gondokkal. A 2028-ba kb. 4L kerámia és szivacs került.

Világítás: egyelőre marad a 4x39W t5-ös armatúra abból a megfontolásból, hogy annak idején a 160L-es 4x30W T8-as világítása is megfelelő fényerőt produkált. Ezt is csak azért cseréltem le, mert a zárt tető miatt nagyon melegedett a vizem. Ha mégis kevés lenne, akkor majd egy 6x39-es veszi át a helyét.

CO2: továbbra is a magasnyomású rendszer, a DIY külső reaktorral.

Az aljzat 7,1kg Sera floredepot-ból és 25kg P1-es folyami kavicsból áll, a dekoráció pedig szőlőtőkékből és Atlasz kövekből(közel 30kg) készült.

Növények:

Heteranthera zosterifolia
Rotala rotundifolia
Alternanthera reineckii
Micranthemum micranthemoides
Pogostemon helferi
Eleocharis acicularis
Hemianthus callitrichoides 'cuba'
Nymphaea lotus 'red'
Nymphaea lotus 'green'
Taxiphyllum barbieri(jávai moha)

Állatok: az "őslakók" fognak majd visszaköltözni, addig is a régi akváriumban tengetik napjaikat :) A garnéla állomány közben megszaporodott, a kezdeti 15db Red cherry-ből, mára kb. 80-100db lett :D

Az akváriumot 2 hét sötétben járatással akartam elindítani mint azt, ami barátom boltjában van, de ez sajnos nem jött össze teljes mértékben, mert a növények egyik felét hamarabb, a másikat pedig később kaptam meg a megbeszélt időpontnál, így sajnos 1 hét járatás után be kellett kapcsolnom a pilácsokat. Kíváncsi leszek, hogy így is sikerül-e majd, a viszonylag algamentes indítás.

Na, ennyi rizsa után este majd töltök fel képeket is :)
 
Na, akkor itt a képlavina :mrgreen:

Az első nap, 2009.08.01.
5033713_3e265b0e3f183d7619a7a99d76e9296c_m.jpg
5033715_e909532e224a2f26d13a034ad7992344_m.jpg

Megérkezett a növények fele 2009.08.08.
5033717_602e3d33f6064e2c0b0766f925992365_m.jpg

és a másik fele is 2009.08.12.
5033719_d1fccdfd521b6c9d245aa84fe60b6cfc_m.jpg
5033721_d18b3cb9a6b3aa0c790530fdf93adae6_m.jpg

a legnagyobb segítségem, a kis "házi kertésztanonc"
5033723_70bc01fa1d4ef168b448dc79bb350c82_m.jpg

2009.08.13.
5033727_c2a006da625258380b92a09c5a698af3_m.jpg
5033729_b7441bf2cf8da25c97524566f6329b1e_m.jpg
5033731_59884083cd27a75d5b7f40b92156cfdb_m.jpg
5033733_68606db353a1a879ea87aa270c2b43c8_m.jpg

A szűrés:
5033735_beefb51662f12ed8b4df5e2c14fadebd_m.jpg

Az aki alakulásáról, majd töltök fel folyamatosan képeket. :cool:
 
Hát ez nagyon jól sikerült le a kalappal :D
Kérdésem is lenne: erről a két hét sötétben indításról tudsz némi infót adni? Hogy kell ezt elképzelni?
Ja... és ezt a követ honnan szedted? :shock:
 
Ezzz iszonyat jó lett! Órákig lehetne benne gyönyörködni, még így képről is. Mi lesz később, ha rendesen birtokba veszik a növények? ;)

Technikai kérdések: A nagy hordó nem fojtja le a szűrőd? A hordóra szerelt csatlakozókról tudnál majd közeli képet készíteni? A tömítését, hogy oldottad meg?

Esztétika: Az összhatásban egyetlen egy dolog szúr csak szemem: az előlapi üveghez legközelebb, bal sarokban lévő kő. Hátrébb, máshova v. sehova. Bár, ha a növények rátakarnak kicsit, lehet ott is elfér. Most viszont fura érzést kelt az ott bennem:) Az elrendezés nem tudom mennyire tudatos (aranymetszés stb) vagy csak a saját ízlésednek megfelelően próbáltad berendezni, de számomra nagyon természetes hatást kelltenek.
Fantasztikus :)
 
Vinsz, köszi szépen!

Semmi extra sincsen benne. Bepakolod a dekorációt és az aljzatot, megpakolod a szűrőt a belevalókkal, dobsz hozzá egy kis filter startot, majd keringeted az akit lámpa nélkül 2 hétig. A táptalajból és a gyökerekből képződik annyi lebontani való, ami a szűrőbacik beindulásához elegendő. Majd 2 hét múlva, mikor már van egy egész tűrhető szűrésed, beteszed a növényeket és lámpa bekapcs. Rá egy hétre, elkezdheted a lakókat is fokozatosan betelepítgetni. A köveket egy helyi kőkereskedésben vettem.
 
Gratulálok N-dee!
Gyönyörű lett, emlékeztet nagyon egy akira de nem találom, jó sok növény került bele, el lehettél egy ideig az ültetéssel. :9
Várjuk a képeket, remélem itt is sikerül elkerülnöd az Olgát :D szurkolunk neked.
A fa elrendezés tetszik, meg úgy az összhatás is, még egyszer GRT

Off: Végre kis hazánkban is fellendülni látszik a növényes akvarisztika, már nagyon várom hogy ősz legyen, biztos csupa gyönyörű aki lát napvilágot :D
Ha jól tudom:
köves=iwagumi
fás: ryuboku
köves-fás: mizube??? Mert ez a mizube stílus nekem valahogy kimaradt :)

Szerk: uhh ezt benéztem, én azt hittem Seyrui, a kövek nagyon szépek...
 
Nem semmi! Megint sikerült lenyűgöznöd. Kíváncsi vagyok a folytatásra.
Ezt a sötétítős dolgot lehet, hogy én is kipróbálom majd. De addig még sok víz lefolyik a Dunán.
Csak így tovább N-Dee. Jó érzés egyre több nívós akváriumot látni itt (is).
 
Köszi Proci!

Nem fojtja le, csak arra kell figyelni, hogy a hordó csövezésének és a csatlakozók belméretének nem lehet kisebbnek lennie, mint a szűrő beszívó csövének a belmérete. Ha nagyobb, az nem baj. A szűrő pedig a hordóból szívja a vizet és nyomja fel az akiba, így a szűrő nyomóágát nem terheli semmi, a reaktort leszámítva. A csatlakozók sima kétoldali roppantógyűrűs csatik, nem iktattam be duplacsapokat, mert évente max. egyszer tervezem kipucolni a hordót, egy kis fáradtságot meg megér az a 10.000.- mínusz :). Az Eheimet meg nem is tudom, hogy érdemes lesz-e majd szétkapni, mert odáig a durva szennyeződések el sem fognak jutni. A hordó be és kifolyó csövei uszodatechnikában használatos, 20mm-es PVC nyomócsövek és PVC hollandikkal lettek kétoldalról betekerve a hordóba, köztük gumitömítéssel. Az egészet körbekentem Sikaflex-el(olyan, mint a fekete FSB, csak kajakabb) és kész. A tetejében pedig dupla tömítőgyűrű van. Ha valaki esetleg ilyenre vetemedik, egy 24h-ás nyomáspróbát a szűrővel összekötve, játszon le vele a fürdőkádban, nehogy a szekrényben érje majd a meglepetés :D
 
Dani, köszi szépen!

Az algával kapcsolatban, remélem Isten szólt belőled :D

Én is kíváncsian várom az őszi akikat ;)
 
Luna!

Örülök, hogy ennyire tetszik! Hát, a folytatásra én is az vagyok :ugeek:
 
Köszi asebestyen, remélem olyan lesz, mint amilyennek megálmodtam :roll:
 
N-dee said:
Vinsz, köszi szépen!

Semmi extra sincsen benne. Bepakolod a dekorációt és az aljzatot, megpakolod a szűrőt a belevalókkal, dobsz hozzá egy kis filter startot, majd keringeted az akit lámpa nélkül 2 hétig. A táptalajból és a gyökerekből képződik annyi lebontani való, ami a szűrőbacik beindulásához elegendő. Majd 2 hét múlva, mikor már van egy egész tűrhető szűrésed, beteszed a növényeket és lámpa bekapcs. Rá egy hétre, elkezdheted a lakókat is fokozatosan betelepítgetni. A köveket egy helyi kőkereskedésben vettem.
Nos ez nekem pont jól jön mivel épp tegnap pakoltam be az aljzatot és a fákat... kérdésem lenne még. Azért ha jól látom leengedted a vizet a növények ültetésének idejére. Valamennyit visszaraktál abból?
Jut eszembe... sajnos filter start nem került bele... és már megy a szűrő is. Jó ez így is? :roll:
 
Egy cseppet sem tettem vissza a régiből, hanem sima csapvízzel újratöltöttem. Az újságpapíron szétszóródó vízből hamar elillan a klór és halak, meg rákok még amúgy sincsenek benne. Vasárnap csinálok még egy 50%-os vízcserét(sima csapvízzel), mert a frissen ültetett növények lehulló levelei, eléggé terhelik a vizet. Ezután ráállok majd a heti 50%-ra, de ezt már 1-2 napig állni hagyott vízzel fogom csinálni.
 
Filter start nélkül is jó, csak hoszabb a folyamat. Tegyél az akivízbe Sera Nitrivecet, ez is baktériumkultúra és ezt nem a szűrőbe kell önteni. Ne ijedj meg, mert be fog tőle opálosodni a vized, de ez 1-2 napon belül le fog teljesen tisztulni.
 
N-dee said:
Filter start nélkül is jó, csak hoszabb a folyamat. Tegyél az akivízbe Sera Nitrivecet, ez is baktériumkultúra és ezt nem a szűrőbe kell önteni. Ne ijedj meg, mert be fog tőle opálosodni a vized, de ez 1-2 napon belül le fog teljesen tisztulni.
Akkor ezt holnap megpróbálom :cool:
 
Nah ez is szépen alakul. A kialakítás és a hangulata is tök jó. Jó lesz nézni a következő hetekben hónapokban ahogy változik majd.

Talán egy negatívumot mondanék csak. Az akvárium üvege felé közelítő fa levágott részét.
Ez kicsit ront az egyébként már most is természetes hatáson. lehet mebpróbáltam volna jobban belenzomni az elejét a talajba hogy ne látszódjon ennyire. Reméljük idővel elrejti a sok növény.

A hungarocell aláágyazást más magyar akiban talán még nem is láttam. Amano aksijaiban láttam párszor. A végén ezt bent hagytad? Erre öntötted az aljzatot?

Gratu jó látni ismét egy szép akváriumot. :)

Jut eszembe, Chow Wai Sun hasonló akváriumára ami körbejárta a világot a lengyeleknek is volt egy válasza idén az ADA-n.
Másodjára az ötlet csak 604. helyet érdemelt

dsc00728m.jpg
 
Back
Oldal tetejére