• Most regisztráltál, de nem tudsz privát üzenetet küldeni?

    Kérjük olvasd el milyen korlátozások vonatkoznak rád, miután regisztrációd jóvá lett hagyva.
    Regisztrációs korlátozások

Növényes The Islander

ClassicLook

VIP kertész
Sziasztok!

Több, mint egy év telt el az utolsó naplóm, az Iron Islands lezárása óta. Két kisgyerek és építkezés mellett kicsit pihentettem a hobbit. Házunk lassan elkészül, így alkalmasnak láttam az időt, hogy megosszam Veletek, milyen terveim vannak a jövőre nézve.

Már a ház tervezésekor figyelme vettük, hogy akváriumnak is helyet kell adni, a legideálisabb pontot pedig a nappali és az étkező között találtuk. Az akvárium így térelválasztóként működik majd a falra merőlegesen beállítva. A teret azonban nem szerettem volna függőlegesen teljesen lezárni, így az akvárium feletti rész nem lesz beépítve, a teteje nyitott marad. Ez utóbbi tapasztalataim szerint mind a szellőzés, hűtés, mind a vízcsere szempontjából előnyös. Azonban ez a fajta elrendezés jól átgondolt tervezést igényel mind a technika, mind a scape szempontjából.

A napló címe úgy jött, hogy már előző összeállításnál is próbálkoztam szigetes elrendezéssel, de most mind az akvárium, mind a berendezés szigetszerű lesz. Az üvegen teljesen átlátni majd, így olyan építményt kell készítenem, amely három oldalról jól mutat. Emiatt sajnos be is szűkülnek a lehetőségek, de itt nem versenyakvárium lesz a cél, hanem hogy a nappali helyiségeket díszítse. Kisebb, 60x30x30-as akváriumot a többi szobában is tudok építeni magamnak (vagy a srácoknak :p), ott kísérletezhetek más elrendezésekkel.

Mikor mondtam a kivitelezőnek a betonozáskor, hogy hova, milyen akváriumot szeretnék, annyit mondott: „Gyakorlatilag ott úgy kell alapoznunk, mintha cserépkályhát készítenénk…” Igen, arra a helyre tökéletesen illett volna egy cserépkályha, de míg más a tűz lobogásában gyönyörködik a kanapéról, én az akváriumban fogok! :cool:

Tervem egy 120x60x60 cm-es (esetleg egyedi 70 cm magas) vitorláshalas, növényes akvárium. Valami ilyesmi összképben gondolkodom, de függesztett világítással és a terrárium rész nélkül:

69705417_906164013092288_2046043126128181248_n.jpg

Látványterv:

Akvárium látványterv másolat.jpg

A berendezésből még alig van meg valami, egyelőre azokra fókuszálok, amiket már az építkezésnél el kell készíteni. Már most nagyjából el kellett döntenem, hogy miből-milyet szeretnék majd később. A GA-ban látott speciális, alsó üvegen átvezetett szűrő csövezés lett volna a legelegánsabb megoldás, de nem mertem belemenni ennyire egyedi megoldásokba. A két külsőszűrő csöveit így kívül vezetem majd el az állvány belsejébe egyrészt oldalról, fal felőli részen pedig felülről.

Az építés további részleteit későbbi posztban írom majd meg, talán addigra már látványos változások lesznek.
 
Sziasztok!
Folytatom új projektem naplózását.

Állvány:
Fórumon olvasgatva és asztalossal egyeztetve zártszelvényes váz mellett döntöttem. Sokat inspirálódtam korábbi bejegyzéseitekből, ezek alapján megterveztem a saját vázamat. Az akvárium és a fal között 13-15 cm-es rést tervezek hagyni, hogy hozzáférjek az üveghez és kényelmesen el tudjam vezetni a csöveket. Így az állvány 135 cm hosszú lesz. Az akvárium alatti 120 cm-ert két részre osztom, az ajtók az ebédlő felől nyílnak majd, fogantyúk nélkül. A bútorlapok a konyhabútorunkhoz hasonlóan magasfényű fehérek lesznek.
Terv:
Akvárium állvány terv.jpg

Matt feketére lefestve:
Akvárium állvány.jpg

A nappalinak az akváriummal érintkező fala szürkés-barna árnyalatot kap majd, valamint sávosan fa utánzatú dekorcsempével lesz burkolva egyfajta háttérként is szolgálva.
Úgy tervezem, hogy az állványnak nem készítünk lábakat, hanem közvetlenül a padlóhoz és a falhoz lenne rögzítve, szükség szerint kisebb hézagolókkal, de elvileg mind a váz, mind alatta a járólap ki lett szintezve. Az akvárium állvány alatt ugyanaz a járólap lesz, mint az ebédlőben. A nappaliban részben vízálló laminált padlót tervezünk. A burkolatváltás követi az állvány vázát, oldalt annak feléig húzódik:​
akvárium szekrény2.png

Építészeti megoldások:
Tekintettel arra, hogy az akvárium helye fix, lehetőségünk volt rá, hogy teljesen beépítsük. Az aljzatbetonozásnál az akvárium alá vékonyabb szigetelés és vastagabb beton került. A padlófűtés csövei is részben elkerülik az akváriumot.
Alapozás:
Photo 2021. 03. 05. 16 41 18.jpg

A függesztett világítás a mennyezeten rögzül egy minimál függönykarnison. Ezt és a trafót egy állmennyezet szigetbe tervezzük elrejteni.
A nappali mögött a garázs található, itt jön be a víz fővezeték, így kézenfekvő volt, hogy a feltöltéshez-leengedéshez a falban hozzunk létre kiállásokat. Itt a lágyvízkészítés és az automatizálás kérdését is figyelembe kellett vennünk. Végül egy viszonylag egyszerű megoldás mellett döntöttünk. Sokak tanácsa ellenére a víz kiállásokat nem akartuk az akvárium állvány belsejében elhelyezni, mert nehéz lett volna hozzáférni a vízcseréknél.
A lágyvizet egy RO készülékkel állítjuk majd elő a garázsban és egy kb. 250 l-es tartályban tároljuk. A tartály vize PVC csöveken keresztül átjön az ebédlő falánál kialakított szerelődobozba, ahol egy csapban végződik. Erre jön majd rá egy szűrőcső és vízpumpa a feltöltéshez. A dobozban lesz majd egy szifon is a víz leengedéséhez. A garázsban elhelyezett tartályhoz is kellett készíttetnünk egy állványt, mert a garázs padlószintje kb. 45 cm-rel lejjebb található.
Víztartály, RO készülék elhelyezésének vázlata:
RO-4.png

Így állunk jelenleg:
Photo 2021. 06. 04. 18 50 49.jpg

Következő lépés az állvány és a karnis rögzítése, majd jön a falfestés, parkettázás, vízszerelés és bútorgyártás.

Köszi, hogy benéztél!​
 
Utoljára módosított:
Wow! Szeretem az ilyen teljes körű átgondolt projekteket. 🙂 Én bevállalnám a fenéklapfúrós nyomó - szívó ág gondolatát is. Ettől függetlenül ez egy olyan átgondolt profi elképzelés, amire büszke lehetne bárki. 👍👍👍Követés beállítva. 🙂
Köszi! Pont most olvasgattam a békás tavadat, az is jól meg lett tervezve! Egyedi témája pedig igazi színfoltja a fórumnak. 👍
 
Szuper a terv. A mennyezet sziget mérete megegyezik a bútor alapterületével? Eszembe jutott - ami talán neked is - hogy szükség esetén esetleg így akár le is lehetne függönyözni körbe a lámpát, mondjuk egy motorizált pliszével, hogy filmezésnél kevésbé legyen zavaró a fényáradat :)
Úgy látom, a bútorlapokat terv szerint nem engednéd le a padlóig, gondolom az esetleges padlóegyenetlenség miatt, hogy nehogy megfeszüljön. Lehet hogy te is ismered és csak a terveken nem szórakoztál ilyesmivel, de létezik ilyen lábazati vízzáró profil, amivel az ilyen padlócsatlakozást lehet jól megcsinálni. Filléres cucc, nem biztos hogy látványban jól illene ide, de felmosásnál jól jön, konyhabútoroknál használják előszeretettel.

DV005-anwb_Sockelabschlussprofil_zum_Aufstecken_Kunststoff_transparent_0.jpg
 
Szuper a terv. A mennyezet sziget mérete megegyezik a bútor alapterületével? Eszembe jutott - ami talán neked is - hogy szükség esetén esetleg így akár le is lehetne függönyözni körbe a lámpát, mondjuk egy motorizált pliszével, hogy filmezésnél kevésbé legyen zavaró a fényáradat :)
Úgy látom, a bútorlapokat terv szerint nem engednéd le a padlóig, gondolom az esetleges padlóegyenetlenség miatt, hogy nehogy megfeszüljön. Lehet hogy te is ismered és csak a terveken nem szórakoztál ilyesmivel, de létezik ilyen lábazati vízzáró profil, amivel az ilyen padlócsatlakozást lehet jól megcsinálni. Filléres cucc, nem biztos hogy látványban jól illene ide, de felmosásnál jól jön, konyhabútoroknál használják előszeretettel.

View attachment 150699
Szia!
Köszönöm a hasznos és építő jellegű tanácsaidat. Mindkét általad említett dolgon rágódok már egy ideje.
Én is tartok tőle, hogy filmnézésnél zavaró lesz a függesztett világítás, így benne van a pakliban, hogy a gipszkarton sziget nappali felé eső oldalára fel kell majd szerelnem valami elhúzható árnyékolót.
A bútorlapot eredetileg nem terveztem leengedni a padlóig, hogy a padlót fel tudjam törölni alatta. Mivel a váz közvetlenül a járólapra lenne ragasztva, úgy képzeltem, hogy körbe lenne nyomva sziloplaszttal. Jó megoldásnak tűnik az általad említett lábazati szilikon szegély is, megkérdezem az asztalost, hogy mit szól hozzá. Az egyetlen akadálya a járólap-laminált padló találkozása, hogy mennyi lesz a szintkülönbség, remélem 1-2 mm-nél nem lesz több.
Nagyobb gond viszont, hogy a lakatosnak sajnos nem sikerült eltalálni a derékszögeket. A padló teljesen vízszintes, a fal tökéletesen függőleges, de a váz billeg rajta és elég sokat kellene ékelni rajta, amit szeretnék elkerülni. :mad: Odahívtam, megnézte, vakargatta a fejét, aztán végül elvitte, hogy kijavítja. Remélem sikerül megoldania... Most kicsit halasztódik a bútor gyártás, de szerencsére ez a költözésünket nem befolyásolja.
Jelenlegi állás:
Photo 2021. 06. 20. 13 56 35.jpg
Photo 2021. 06. 20. 13 57 19.jpg
Photo 2021. 06. 18. 15 21 23.jpg
Köszi, hogy benéztél!
 
View attachment 150786
View attachment 150787
View attachment 150788
Köszi, hogy benéztél!
Nagyon tervszerű, de nem fog a kőlap megrepedni az esetleg létrejövö pontszerű terhelések miatt?
Kizárt, hogy az acél és a kőfelületek mindenütt pontosan egy síkot alkossanak, másrészt a kőlapok is egyenetlen terhelést fognak kapni. Nem?
 
Ezzel maximálisan egyet tudok érteni.

vakargatta a fejét, aztán végül elvitte, hogy kijavítja. Remélem sikerül megoldania...
Talán megoldja, de én akkor se fektetném teljes felületében a zártszelvényt a padlóra és nem is ragasztanám le. Súlyából kifolyólag nem is kellene félni hogy elmozdul, viszont ha bármi okból el kell mozdítani, el lehet... Csináld belátásod szerint, de én így csinálnám:
Méretes lyukak a vázba legalább 6 helyen, bele menetes betétek (talán még hegeszteni sem kellene), abba pedig M6-M8 állítható lábak. Ezek alig 1 cm-t építenének és pontosan be lehetne vele állítani az egészet - ha pedig esetleg idővel (vagy a terhelés hatására) pár mm-t vetemedik az aljzat, akkor utána is lehetne állítani.

uPEbnU7ZPN8Hh9QFKZXoiPP5Se-bCZKGUqF4f-Xx4&usqp=CAU.jpgNd9GcS5yuUHUtFA8V4KsDy1a81ZazvktHMNbcle0A&usqp=CAU.jpg

Ha pedig úgy tervezted, hogy az alsó zártszelvény tetejére raksz borítást (vagyis nem látszik belülről sem a zárszelvény), akkor talán még a betétekkel sem kellene vacakolni, csak simán rácsavarozni a szelvény oldalára ilyen lábakat:

1624224536852.jpeg

A szilikon lábazattal pedig 1 cm-t lehet játszani, ha a járólap és a laminált padlónál 1 mm-nél nagyobb szintkülönbség alakul ki, akkor legfeljebb ott el kell vágni, megszakítani.
 
Amúgy nem értem az Iparos észjárását, mért kellett az akvárium alatti részt külön kibetonozni, ami mostmár biztosan
külön fog mozogni a padozattól, ahelyett hogy inkább / egy megerősített vasalással az akva körzetében / egybeöntötte volna az egész padozatot, ami a terhelést így jóval nagyobb részen és egyenletesen vitte volna át a padozat nagyobb felületére,
és egyben a szigetelésre.
 
Nem vagyok építész/iparos, szóval ezt sajnos nem láttam előre. Logikusan hangzik, amit mondasz, valószínűleg úgy kellett volna csinálni.
 
Nagyon tervszerű, de nem fog a kőlap megrepedni az esetleg létrejövö pontszerű terhelések miatt?
Kizárt, hogy az acél és a kőfelületek mindenütt pontosan egy síkot alkossanak, másrészt a kőlapok is egyenetlen terhelést fognak kapni. Nem?
Gondoltam a ragasztó talán kiegyenlíti ezeket a pontszerű terheléseket. Esetleg ha nem ragasztanám, hanem vastag gumitalpat raknék alá?
A lábak amúgy nem csinálnak pontszerű terheléseket? Szerettem volna elkerülni, hogy ne legyen rés az állvány alatt.
De ha többen úgy látjátok, hogy kellenek, akkor ez lesz az út.
Eredetileg egyébként fel szerettem volna falaztatni, mert egyszerűbbnek tűnt és jobban belesimult volna a környezetbe, de úgy láttam, hogy túl kevés hely marad belül a polcoknak, így maradt a zártszelvény.
 
Igen, ahogy írod, valamilyen minőségi rugalmas anyag jó lenne az acél és a kőlap közé, az időtállóság miatt a
szilikonlemez lenne ebből a szempontból a legjobb, de gumi is jó lehet, de ezek állékonyságában elég nagy a szórás.
 
... A lábak amúgy nem csinálnak pontszerű terheléseket? Szerettem volna elkerülni, hogy ne legyen rés az állvány alatt..
De csinálnak. Ha a burkoló rendesen kente a greslap alá a ragasztót, akkor ki kell bírnia (pláne, ha a megfelelő típusú ragasztót használta...) A rés szerintem jó ha van, a szekrény alja meg rossz. Ha úgy alakítod ki a szekrény fenekét, hogy egyenesen a greslapra tudod tenni a szűrőt, akkor a hangerősítést(dobozeffektus) erősen lecsökkented, mivel a szekrénnyel nem fog érintkezni az esetleg rezgő szűrő. A vas keret fenékrészén kiszedetném a vízszintes merevítőket. Olyan ez a szekrény, mint egy hegedű: doboztest, benne rezonátor...
Szerk. : @Jopet állítható láb koncepciója nagyon jó, magam is ilyesmivel fogom megoldani a következő szekrényem. Egy kiegészítés hozzá, hogy ha biztosra akarsz menni, akkor a csavaros lábakat a függőleges lábak alá tedd. Ugyanis a 40*40*2 zártszelvény is behajlik egy kicsit terhelés alatt.
 
Utoljára módosított:
A lábakkal csak az a baj, hogy tudtommal ezek a lábak, amiket ide lehetne használni, nem 100kp feletti terhelés elviselésére
vannak méretezve, a csavarba öntött műanyagtappancsok tapasztalatom szerint, terhelésre jó eséllyel letörnek. Nem?
Valami ilyesmi jó lehet, de ekkor a keret aljára rétegelt lemezt lehetne rögzíteni, és arra tetszőleges számú láb. (ötletelés)

1624261281263.png
 
Utoljára módosított:
A lábakkal csak az a baj, hogy tudtommal ezek a lábak, amiket ide lehetne használni, nem 100kp feletti terhelés elviselésére
vannak méretezve, a csavarba öntött műanyagtappancsok tapasztalatom szerint, terhelésre jó eséllyel letörnek. Nem?
Időtállóság szempontjából biztos, hogy jobb a műanyagot kerülni. Remélhetőleg lehet állítható fém lábakat is kapni.
ha pedig esetleg idővel (vagy a terhelés hatására) pár mm-t vetemedik az aljzat, akkor utána is lehetne állítani.
@ClassicLook viszont én mindenképp figyelembe venném @Jopet felvetését erről. Meg persze a többiekét is.
A vízszintet állíthatóvá kell tenni, mert változhat. Még ha véletlenül a burkoló és a lakatos be is lövi egyszer.
A lakatosok meg általában nem tudnak ilyen precízen dolgozni szerintem.

Nagyon jó az egész elképzelés, gratulálok :) biztos hogy nagyon szép lesz :)
Külön jó, hogy ilyen részletesen bemutatod. Látod mennyi részletkérdés kiderül :)
 
Időtállóság szempontjából biztos, hogy jobb a műanyagot kerülni. Remélhetőleg lehet állítható fém lábakat is kapni.

@ClassicLook viszont én mindenképp figyelembe venném @Jopet felvetését erről. Meg persze a többiekét is.
A vízszintet állíthatóvá kell tenni, mert változhat. Még ha véletlenül a burkoló és a lakatos be is lövi egyszer.
A lakatosok meg általában nem tudnak ilyen precízen dolgozni szerintem.

Nagyon jó az egész elképzelés, gratulálok :) biztos hogy nagyon szép lesz :)
Külön jó, hogy ilyen részletesen bemutatod. Látod mennyi részletkérdés kiderül :)
Sajnos sok mozgásterem már nincs, de gondoltam még most elkezdem naplózni, hogy biztos legyen a végeredmény
 
Srácok, nem vagyok moderátor, de miért kell mindent szénné spammelni? Itt van végre egy napló, ami igényes posztokkal indult. ClassicLook szerintem vette az észrevételeket, megfontolja, ha kérdése lesz felteszi. Ha van másra vonatkozó észrevétletek, mondjátok, de ne szóljon már 20 poszt bútorlábakról! Bocs az okoskodásért, de na már :)
 
Igen de nem arról "trécseltünk", hogy hová ültesse a Microsorumot.
Részemről téma lezárva.
 
Back
Oldal tetejére