Lejárt a Blind date-korszak.
Eléggé elszomorított, mert ez volt az első akváriumom, amely egy hosszú-hosszú tervezés, pénzgyűjtögetés, nehézkes alapanyag-begyűjtés eredménye. Első szerelem, mondhatni sokáig udvaroltam neki.
Ezt később hajlamos volt elfelejteni, mert olykor rengeteg borsot tört az orrom alá. Le is rántom a leplet, ez a valami legtöbbször az lehetett, hogy úgyszólván "távkapcsolatban" éltünk. Szóval ebben azért nem voltam ártatlan, ha megvizsgálom a lelkiismeretemet. Ha már itt tartunk, nem is igazi szakítás ez, egyoldalú dolog: ki vagyok rúgva. Látszólag megunta az
akvárium, hogy havonta-kéthavonta találkozunk és hisztis lett. A Lilaeopsis felszakadt, az Eleocharis közé vastag algaszőnyeg nőtt, egyeszer még a vízpumpa tapadókorongjai is elengedtek és ráesett a talajra, teljesen átrendezve az egészet.Szóval már menthetetlen volt...
De essünk túl a közhelyen is: olyan volt ez a vakrandi, amilyen, mégsem bántam meg, mert olyan dolgokat tanultam belőle, amelyeket nem találunk meg a könyvekben és a fórumokon. Tényleg na!
Más érzés volt ránézni is EGY akváriumra, legyen az a legprofibb kompozíció, IAPLC top 100-as vagy bármi, mint az ÉN akváriumomra.
Miért beszélek itt szerelemről, párkapcsolatról meg mindenféle zagyvaságról? Jogos lenne a kérdés, ennyire azért nyilván nem drámai a helyzet. De visszagondolva az utóbbi egy évre, az ülepedett le bennem, hogy az akvarisztika ezen ágára fokozottan igaz az, ami egyébként az egész hobbira vonatkozik: szenvedély nélkül, távirányítással, költekezések és állandó odafigyelés nélkül egyszerűen nem megy és nincs is semmi értelme. Ja és ha mindez megvan, még akkor is bekavarhat a szerencse, gondoljunk csak a német szűrőre vagy a kínai vízpumpára :ugeek:
Szóval szétszedtem...